Úszás: Prágában is a mi olimpiai reménységeink voltak a leggyorsabbak

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.12. 16:04
null
Miként egy éve Budapesten, az idén Prágában is a magyar serdülőválogatott nyerte a visegrádi országok olimpiai reménységeinek úszóviadalát.

Ahogyan korábban már számos alkalommal, így tavaly idehaza, a Tüskeuszodában, a mögöttünk hagyott hétvégén a cseh fővárosban is a mi 14-15 éves úszótehetségeink – 13 lány és 12 fiú - nyerték a négy nemzet korosztályos csapatversenyét a V4-ORV viadalon. A patinás prágai Podolí uszoda ötvenes medencéjében lezajlott szombat-vasárnapi erőpróbán Magyarország 502 pontot gyűjtve végzett az élen az „örök második” Lengyelországot hatvan ponttal megelőzve. Jócskán lemaradva lett harmadik a 277 pontos házigazda Csehország, míg a negyedik Szlovákiának be kellett érnie 191 ponttal.

A mieink összesen 21 számot nyertek meg a 38-ból,

s különösképpen kitettek magukért lányaink, akik közül heten is felállhattak a dobogó tetejére. Az egyéni elsőségeket szerzők sorából kiemelkedett a Tatabányai VSE 2010-es születésű versenyzője, nem mellesleg a nyílt vízi úszásban tavaly korosztályos világ- és Európa-bajnok váltóban is szerepelt Bartalos Anna, akinek Prágában három aranyérmet is a nyakába akasztottak az eredményhirdetéskor. Kertész Boróka a Darnyi SE-ből két arannyal jeleskedett, míg a BVSC-s Szabó Kincső, a békéscsabai Nagy-Benedek Izabella, a Jövő SC-s Puzsa Petra, a Kőbánya SC-s Király Hanna és a monori Mátékovits Anna egy-egy első hellyel gazdagította a hölgykülönítmény gyűjteményét. Ráadásul mindhárom női váltószámban – a 4x100-as és 4x200-as gyors-, továbbá a 4x100-as vegyesváltóban is – magyar siker született.

A fiúknál a V4-es Olimpiai Reménységek Versenyén a kárpát-ukrajnai Malahov Kirill, a Miskolci Sportiskola 2010-es évjáratú úszója magaslott ki a mezőnyből, ő

négy arannyal lett gazdagabb a teljes magyar csapat legeredményesebbjeként.

.

A Kőbánya SC-s Sárkány Zétény és két hódmezővásárhelyi tehetség, Oláh Ádám és Szabó Marcell is két-két számban győzött, míg egy aranyérem jutott a szombathelyi Bozsodi Máténak. Emellett a fiúk a 4x200-as gyorsváltóban is diadalmaskodtak.

Mindkét nemnél legjobbjaink biztosították helyüket a magyar válogatottban, amely a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) szerepel Szkopjéban július 20. és 26. között. Amint azt honlapunk Selmeci Attilától, a hazai szövetség szakmai alelnökétől megtudta, a lányok közül Bartalos, Kertész és Szabó olyan kiválóan teljesített Prágában, hogy már most csapattagnak számítanak, a fiúknál pedig Malahov és Sárkány tekinthető biztos EYOF-indulónak hétvégi időeredményei alapján.

– jelentette ki Selmeci.

(Kiemelt képünkön: Bartalos Anna három aranyával a legeredményesebb volt a magyar lányok között

Forrás: musz.hu)

Legfrissebb hírek

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
12 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
2025.09.11. 09:02

Csatlakozott a „doppingolimpia” mezőnyéhez a britek olimpiai ezüstérmes úszója

Úszás
2025.09.10. 21:27

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20
Ezek is érdekelhetik