Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.28. 14:56
null
Simon Béla evezős szövetségi kapitány értékelte a két magyar ezüstéremmel zárult U19-es Európa-bajnokságot.

Ahogyan vasárnap beszámoltunk róla, két ezüstéremmel zárta a Lengyelországban megrendezett U19-es evezős Európa-bajnokságot a magyar válogatott. A kétnapos viadalon összesen 12 sportolónak, hat egységnek szurkolhattunk, melyek közül egypárban Kup Barnabás, kétpárban pedig Somogyi Dorka és Strochmayer Maja szerzett ezüstérmet. Rajtuk kívül a fiú kétpárevezős és a fiú kormányos nélküli kettes is A-döntőzött, mindkét hajó ötödik lett.

A két szövetségi kapitány, Ficsor László és Simon Béla úgy fogalmazott a kontinensviadal előtt, hogy minden egységet a legjobb kilencbe vár, Kup Barnabást pedig egyértelműen az éremesélyesek közé sorolták a szakemberek. A magyar csapat a történetének legeredményesebb U19-es Európa-bajnokságát zárta, a küldöttség a nemzetek versenyében 27 ország közül a hetedik lett.

Kup Barnabás (balra) a dobogón Forrás: MESZ

„Az ötödikként záró kormányos nélküli kettesünk két és fél másodpercre volt az ezüstéremtől, borzasztó szoros volt a befutója a döntőjüknek, kevésen múlott az érem. A fiú dubló esetében pedig meggyőződésem, hogy ha nincs ekkora tolószél, az egység bejön a dobogóra. Hiányérzet nincs velük kapcsolatban, nagyon jól versenyeztek, viszont még szükségük van a rutinra. Az összes A-döntős hajón extrán szerepelt, és a két B-finálés egységünk is odatette magát – mondja Simon Béla az Utánpótlássportnak. –

Somogyi Dorka és Strochmayer Maja a pódiumon Forrás: MESZ

Legközelebb júliusban rendeznek korosztályos világversenyt, az U23-s világbajnokságot szintén Lengyelországban rendezik meg a hónap végén.

„Vár egy bledi verseny az U23-asokra, edzőtábort is tartunk. A jelen állás szerint két-három egység indul majd a vébén, két evezősünk pedig Észak-Amerikából érkezik majd haza, hogy csatlakozhasson a felkészüléshez.”

A magyar keret eredményei a lengyelországi U19-es evezős Eb-n:

Fiú egypárevezős (1x): Kup Barnabás (MTK, edző: Kup László) – 2. hely
Leány kétpárevezős (2x): Somogyi Dorka (Szegedi Vízisport Egyesület), Strochmayer Maja (MTK), edző: Dani Zsolt – 2. hely
Fiú kétpárevezős (2x): Csutorás Balázs (MTK), Hajdú András (Szegedi Vízisport Egyesület), edző: Simon Tamás – 5. hely
Fiú kormányos nélküli kettes (2-): Makai Samu, Tóth Bertold (Győri Atlétikai Club, edző: Dr. Alföldi Zoltán) – 5. hely
Leány kormányos nélküli négyes (4-): Tarlós Dóra, Tumpek Flóra, Rádai Bianka (Győri Atlétikai Club), Csókás Kira (Szegedi Vízisport Egyesület), edző: Biró-Lakó Szandra – 7. hely
Leány egypárevezős (1X): Demkó Janka (Velencei-tavi és Balatoni Evezős és Vitorlás SE, edző: Illés László) – 9. hely
Legfrissebb hírek

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
10 órája

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
11 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
15 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
21 órája

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Röplabda: nyeretlen maradt az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 20:24
Ezek is érdekelhetik