A hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tizenkilencedik fordulójával folytatjuk a 2004-ben, vagy annál később született magyar futballisták játéklehetőségéről szóló sorozatunkat. Az adatokat az MLSZ Adatbank szolgáltatta.
Pénteken az MTK Budapest–Debrecen mérkőzéssel indult a forduló, a meccs a vendégek 2–0-s sikerét hozta. A fővárosi csapatban a 20 éves Kovács Patrik 90, a 18 esztendős Bakó Sámuel 24 percet játszott, míg a második félidőben becserélt 20 éves Molnár Ádin mindössze 7 percet volt pályán, mivel megtaposta ellenfelét, amiért kiállította a játékvezető. A DVSC-ben
a 20 éves Szűcs Tamás a 64. percben állt be, és gólt szerzett,
a vele egyidős Vajda Botond pedig végigjátszotta a meccset.
Szombaton a Nyíregyháza–Kecskemét találkozón nem esett gól. A Spartacus kapuját a 20 éves Tóth Balázs védte, a KTE-ben pedig 63 percet szerepelt a 19 esztendős Vattay Márton.
A Paks hazai pályán, fiatal játékos nélkül verte 2–0-ra a Fehérvárt, miközben a vendégeknél négyen is lehetőséget kaptak: az egyaránt 20 éves Dala Martin és Pető Milán is végig pályán volt, a velük egyidős Babos Bence 22 percet játszott, míg a 17 éves Kovács Patrik 8 percre állt be.
A Győri ETO az Újpestet győzte le 3–0-ra otthon. A hazaiaknál a 20 éves Tóth Rajmund 78, a 19 éves Vingler László 13, míg 19 éves Bánáti Kevin és a 17 esztendős Décsy Ádám 4-4 percet játszott. A liláknál a 20 éves Dénes Adrián egy félidőt, a 18 esztendős Sarkadi Kristóf pedig 4 percet kapott a vezetőedzőtől.
Vasárnap a Zalaegerszeg 2–1-re verte a Diósgyőrt. A ZTE-ben három 20 éves játékos szerepelt: Dénes Csanád Vilmos és Bakti Balázs 90-90, míg Krajcsovics Ábel 68 percet játszott. A DVTK-ban a Paksról kölcsönvett 20 éves Simon Barnabás védett, az ugyancsak 20 esztendős Jurek Gábor 61 percet volt pályán, és gólpasszt adott, míg a 19 éves Huszár Marcell 30 percen keresztül bizonyíthatott.
A forduló rangadóján a bajnokság első két helyezettje találkozott. A Puskás Akadémia 1–0-ra nyert a Ferencváros ellen a Pancho Arénában, ezzel átvette a vezetést az NB I-ben. A felcsútiaknál
a 19 éves Pécsi Ármin parádésan védett,
a vele egyidős Markgráf Ákos szintén végigjátszott a meccset, és a gólvonalról mentett a végjátékban, míg a szintén 19 esztendős Vékony Bence a hoszabbításban állt be. Az FTC-ben a 19 éves Tóth Alex 66 percet volt pályán.
(Kiemelt képünkön: A 20 éves Szűcs Tamás (Debrecen) újra betalált az MTK ellen Forrás: dvsc.hu)