Atlétika: Kovács Árpád a Harvardon folytatja

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.01.23. 13:04
null
A 400 méteres síkfutásban U20-as vb-negyedik Kovács Árpád felvételt nyert az amerikai Harvard Egyetemre.

Szeptembertől az egyik legnívósabb felsőoktatási intézményben, a bostoni Harvard Egyetemen folytathatja tanulmányait a 19 éves sprinter, Kovács Árpád.

A sokra hivatott atléta a kitűnő tanulmányi eredményei mellett a rekortánon is nagyszerűen teljesít: tavaly például a Peru fővárosában, Limában rendezett U20-as atlétikai világbajnokságon

a 400 méteres síkfutás döntőjébe egyedüli európai, fehérbőrű versenyzőként jutott be, majd ért célba a bravúros negyedik helyen.

A 46.32 másodperces egyéni csúcsát múlt júniusban futotta Brnóban.

„A Danubius Track Club programja által jött a lehetőség, hogy az Egyesült Államokba menjek tanulni – mondja Árpád. – Az Ivy League nyolc iskolájából négy is érdeklődött irántam, végül a családommal a Princetonon, valamint a Harvardon voltam úgynevezett official visiten, és végül az utóbbi mellett döntöttem.

Az egyetem választásánál fontos szempont volt, hogy a divízió I-ben, az NCAA-ben sportolhassak.

Bostonban remek körülményekkel találkoztam, az egyetem sportkomplexuma minden igényt kielégít. És nem mellesleg az is szimpatikus volt, hogy azt mondták, figyelembe veszik az európai versenyeimet és nyáron haza tudok jönni. Többek között a Harvardon készült az olimpiai bajnok sprinterhölgy, Gabby Thomas is, és bár velem nem az ő edzője fog foglalkozni, a szakemberek ugyanazon tematika alapján dolgoznak és mindenről kommunikálnak egymással. Ez egy hatalmas lehetőség a számomra.”

Kovács Árpád rajtra készen a Harvard színeiben Forrás: danubiustc.com

Kovács Árpád elmondta, a lehetőség megteremtésében és az első tengerentúli lépésekben is nagy segítségére volt a már a Harvardon tanuló, szintén nagyon ígéretes atlétánk, Kovács Ferenc Soma. Árpád munkáját egyébként Szegeden tíz éven át Menyhárt Zoltán irányította, tavaly márciustól Kovács Zoltán foglalkozik vele, időközben a MATE-GEAC versenyzője lett.

„Amíg itthon vagyok, addig Kovács Zoltánnal készülök, akivel nagyon jó összhangban tudunk dolgozni.

Az idei fő célom, hogy júliusban a bergeni U23-as Európa-bajnokságon, majd közvetlenül utána a bochumi Egyetemi Világjátékokon legyek a legjobb formában.

(Kiemelt képünkön: Kovács Árpád Forrás: danubiustc.com)

 

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: Neu Gábor cselgáncstréneré a szeptemberi díj

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
3 órája

Vitorlázás: rajtol a Nacra 15 Eb Balatonföldváron

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
10 órája

Ökölvívás: újabb négy magyar negyeddöntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Birkózás: Lévai és Darabos is bronzmeccses az U23-as vb-n

Utánpótlássport
23 órája

Súlyemelés: rekordok dőltek halomra a junior ob-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:26
Ezek is érdekelhetik