Labdarúgás: másodjára is kikapott Izraeltől az U17-es válogatott

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 18:12
null
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott a hétfői összecsapás után csütörtökön is egy góllal kapott ki Izrael korosztályos nemzeti csapatától a Gyirmóton megrendezett felkészülési mérkőzésen.

Hétfőn 1-0-ra kikapott Izrael korosztályos nemzeti csapatától a magyar U17-es labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen, csütörtökön pedig újra találkoztak a felek, ugyanott, a gyirmóti Alcufer Stadionban. 

Az első órában nem született gól, majd öt perc alatt kettőt is szerzett az izraeli együttes (előbb Ben Simon, majd Bergman talált be), amire Nyers Ádám válaszolt a 75. percben. Az eredmény viszont ezt követően már nem változott,

2–1-es győzelmet arattak a vendégek.

Németh Antal szövetségi edző által vezetett magyar válogatott november 13. és 19. között szerepel Eb-selejtezőn Romániában; a csoportba a magyarok és a házigazdák mellett Görögország és Azerbajdzsán is bekerült.

(Kiemelt képünk forrás: MLSZ/X)

Legfrissebb hírek

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
1 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

Vízilabda: győzelemmel nyitott az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
19 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
21 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
Tegnap, 9:09

Kosárlabda: legyőzte Finnországot az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.17. 21:36
Ezek is érdekelhetik