Kézilabda: fej-fej mellett a női NB I két legeredményesebb fiatalja

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.21. 12:32
null
A 2005-ös születésű kézilabdázók közül a váci Csíkos Luca és az esztergomi Faragó Lea is remek formában kezdte az új évadot az NB I-ben.

Ahogyan egy hete beszámoltunk róla, több utánpótláskorú játékos is gólerősen kezdte meg a 2024/2025-ös évadot a férfi NB I-ben. A szakágban a juniorválogatottat ebben az évadban még a 2004-es és 2005-ös születésű játékosok alkotják, a női vonalon viszont más a helyzet, a nemzeti csapatban legidősebbként az idényben – a nyár végi korosztályváltás után – 2006-os vagy annál később született kézisek szerepelhetnek.

Ennek ellenére az utánpótláshoz sorolhatjuk még a 2005-ösöket is, hiszen az idén U19-esről U20-asra váltott élvonalbeli bajnokságban ugyanúgy szerepelhetnek, mint a fiatalabbak.

Ha a férfi NB I után a női felnőttélvonalat is megvizsgáljuk, kevesebb igazán gólerős fiatalt találunk a csapatokban, ketten viszont kétségtelenül kiemelkednek a mezőnyből.

És egyik sem meglepetés!

A második évadát kezdte meg az ősszel a Vác együttesében Csíkos Luca, aki a 2023-as, magyar aranyéremmel záródó junior Európa-bajnokságon robbant be, igaz, már az első NB I-es idényében is bizonyított közvetlenül az Eb előtt, amikor 96 gólig jutott. Az előző évadban, már váciként megugrotta a 100-as szintet (106-nál állt meg), és az idén nyáron megrendezett junior-világbajnokságon is kulcsjátékosa volt az ezüstéremmel záró nemzeti csapatnak.

Úgy tűnik, Csíkos a 2024/2025-ös idényben sem lassít, sőt! Kijelenthetjük,

csapata vezérévé lépett elő az átlövő, aki az eddig lejátszott hat fordulóban már 41 gólt szerzett az NB I-ben,

jó úton jár, hogy újabb egyéni csúcsot érjen el az évad végén, emellett a nemzetközi porondon is bizonyított, a Venlo elleni Európa-liga-selejtezőben a két meccsen összesen 16-szor talált be.

Faragó Lea Forrás: Mol Esztergom

Csíkoshoz hasonlóan az Elek Gábor vezette Mol Esztergom átlövője, a szintén 2005-ös születésű 

Faragó Lea is 41 találatig jutott hat meccs alatt.

is 41 találatig jutott hat meccs alatt.

Az együttesével jelenleg második, százszázalékos mérleggel álló fiatal ott folytatta, ahol a legutóbbi évadban abbahagyta: a 2023/2024-es kiírásban, még a NEKA tagjaként 125 góllal zárt, ezzel az utánpótláskorúak között a legeredményesebb volt, míg a teljes góllövőlistán hatodikként zárt.

Teljesítményének hála a tavasszal ő is bekerült a juniorválogatottba, az ezüstéremmel végződő világbajnokságon is részt vett, ráadásul a torna All Star-csapatába is bekerült.

(Kiemelt képünkön: Csíkos Luca Forrás: Vác/Kara Adrienn)

Legfrissebb hírek

Öttusa: „A fiatalság egyre kevésbé lehet kifogás” – Mészáros Emma

Utánpótlássport
17 órája

Cselgáncs: Csermák Dániel megérkezett a nemzetközi elitbe az ifiknél

Utánpótlássport
19 órája

Asztalitenisz: Fegyver Zsófia sorozatban szállítja a sikereket

Utánpótlássport
2025.05.03. 20:45

Ökölvívás: egyre több a tudatos bunyós a juniorok között

Utánpótlássport
2025.05.03. 17:32

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Atlétika: Szabados minden idők ötödik legjobb U20-as eredményét dobta

Utánpótlássport
2025.05.03. 09:05

Öttusa: Bauer Blanka „akadályoztatva” is a legjobbak közé ért

Utánpótlássport
2025.05.02. 20:33

Kosárlabda: Rigó Dorina a kadét országos döntőben is bizonyítana

Utánpótlássport
2025.05.02. 14:54
Ezek is érdekelhetik