Cselgáncs: hol tart a hazai utánpótlás a világelithez képest?

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.16. 20:39
null
Elmaradtak az igazán kiemelkedő sikerek a magyar korosztályos dzsúdósoktól az idei junior és ifjúsági világversenyeken. Nagy Andrással, a hazai szövetség (MJSZ) főtitkárával beszélgettünk az utánpótlás Eb-k és vb-k tanulságairól.

Összesítve három bronzérem, illetve négy-négy ötödik és hetedik helyezés a hazai cselgáncsutánpótlás mérlege a junior- és ifjúsági korosztály világversenyeinek végeztével. Az idősebbek között Mamira Luca (52 kg) volt a mieink legjobbja, aki harmadik helyen végzett a tallinni kontinensviadalon, míg az ifik szófiai Eb-jén Kunyik Botond (55 kg) és Jüttner Janka (52 kg) révén két magyar fiatal is a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az mindenképpen örömteli, hogy a 2023-as évvel ellentétben

idén mindkét Európa-bajnokságon örülhettünk éremnek,

ugyanakkor az már kevésbé fest jól, hogy a világbajnokságon sem a juniorok, sem az ifjúságiak mezőnyében nem sikerült a legjobb három közé odaférkőznie magyar versenyzőnek. A junior vb-n Szeleczki Szabina (48 kg), az ifjúsági vb-n Galó Bence (60 kg) és Jüttner Janka (52 kg) teljesített a legjobban; mindannyian közel jártak az éremszerzéshez, de végül be kellett érniük az ötödik hellyel.

– kezdte az ifik szereplésének értékelésével Nagy András főtitkár az Utánpótlássportnak. – A korábbi években – különösen, ha akár öt-tíz évet visszaugrunk az időben – hagyományosan ennél több érmet szoktunk nyerni az ifjúsági világversenyeken, idén viszont már az Európa-kupa-versenyeken is azt láthattuk, hogy általában egy-két érmet tudtunk szerezni, ami nyilván előrevetítette, hogy mire számíthatunk majd az Eb-n és vb-n is. Jelenleg azon dolgozunk, hogy ez minél hamarabb változzon, hiszen az a cél, hogy minél több magyar fiatal jusson el arra a szintre, hogy érmekért tud harcolni a korosztályos világversenyeken. Azt látni kell, hogy nemzetközi szinten évről évre egyre erősebb a mezőny, egyre többen országban űzik magas szinten a dzsúdót, és emiatt hatalmas kihívás odaérni a legjobbak közé a versenyeken. Ráadásul az oroszok visszatérésével idénre még sűrűbbé vált a mezőny.

Többen is éremért küzdöttek, és tényleg mindent megtettek a sikerért, de sajnos lecsúsztak a dobogóról." 

Nagy András Fotó: Horváth György/MJSZ

„Azt tudni kell, hogy az utánpótlásban idéntől elkezdtünk olyan koncepció mentén dolgozni, hogy nemcsak az adott évi korosztályos világversenyre helyezzük a hangsúlyt, hanem szeretnénk az ígéretes fiatalokat minél több nemzetközi edzőtáborba eljuttatni, és úgy felkészíteni őket, hogy lehetőleg hosszú távon is bennmaradjanak a sportágban, hiszen

Az ifjúsági és a juniorkorosztályban a fejlődés legfőbb kulcsa a minőségi küzdelmek száma, és mivel a miénk az alapvetően partnerigényes sportág, itthon pedig az egyes súlycsoportokra lebontva azért nincs annyi magasan jegyzett dzsúdós, így ezt a fajta rutint első körben a nemzetközi edzőtáborokban lehet gyarapítani, és ezáltal lehet majd jobban felvenni a versenyt a legjobbakkal."

A juniorok a válogatótul szolgáló korosztályos Európa-kupa-versenyeken kifejezetten jól szerepeltek, és szinte valamennyi állomáson többen is érmesként zártak, végül a világversenyeken aztán nem jött ki a lépés.

Ami viszont nagyon fájó, hogy a többiek közül senkinek nem sikerült bejutnia a legjobb nyolc közé, így az egy érem mellett ezúttal pontszerző hely nélkül maradtunk. Okvetlenül meg kell vizsgálnunk, hogy a többieknek vajon miért nem jött ki a lépés, és miért szerepeltünk gyengébben a reméltekhez képest – mondta Nagy András. – A világbajnokság kapcsán mindenképpen kiemelném Szeleczki Szabinát, aki bravúrokat is bemutatva a bronzéremért küzdhetett, és aztán végül ötödikként zárt. Többen – így Szabina is – még csak első vagy másodévesként szerepeltek a junior-világversenyeken, így joggal bízhatunk benne, hogy jövőre ennél többre leszünk képesek. Összességében azt kell mondjam, az idei szereplésünk tükröt tart elénk, és láthatjuk, hogy hol tartunk jelenleg a nemzetközi elitszinthez képest."

(Kiemelt képen: Jüttner Janka, aki bronzérmes lett az ifjúsági Eb-n, és ötödik a korosztály vb-jén Forrás: IJF)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik