Jégkorong: Horváth Alex szeretne élni a lehetőséggel a válogatottban

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.22. 19:36
null
A Csehországban légióskodó, 18 éves hátvéd, Horváth Alex először szerepelhet a felnőtt jégkorong-válogatottban, amely a pozsonyi olimpiai selejtezőtornára készül.

Mint arról beszámoltunk, két utánpótláskorúval a bő keretben készül az olimpiai selejtezőre a felnőtt jégkorong-válogatott. Majoross Gergely szövetségi kapitány 28 fős névsorában két 18 éves fiatal, Nemes Márton és Horváth Alex is helyet kapott. Amíg az elmúlt egy évben Nemes nevét már megszokhattuk a nemzeti csapatban, addig a tavasszal az Ocelari Trineccel cseh juniorbajnoki címet ünneplő Horváth most először lehet ott a nagyválogatottban.

„Természetesen nagyon örültem a meghívónak – mondta a 2006-os születésű hátvéd az Utánpótlássportnak. –

A nyár során már volt alkalmam együtt dolgozni a szakmai stábbal, ugyanis két edzőtáborban is részt vettem, amelyet a fiataloknak, az U25-ös játékosoknak tartottak. Úgy érzem, hogy ezeken az összetartásokon jól teljesítettem, és valószínűleg ennek köszönhetően érdemeltem ki a mostani meghívót is. Azt túlzás lenne állítani, hogy számítottam rá, de bíztam benne, hogy ezúttal is megkapom a lehetőséget."

Horváth Alex Forrás: MJSZ

A magyar csapat vasárnap edzőmeccset vív az ukránokkal, majd jövő csütörtöktől kezdődően sorrendben Kazahsztán, Szlovákia és Ausztria ellen játszik a pozsonyi olimpiai selejtezőtornán. A négyes győztese kvalifikálja magát a milánói olimpiára.

„Szombaton találkozunk először, és kezdjük meg a felkészülést az olimpiai selejtezőre. Rendkívül izgatott vagyok, alig várom már a közös munkát. Nyilván, szeretném a tudásom legjavát nyújtani.

mert nem is lehet más a célom, mint hogy a végső, szűkített keretbe is beverekedjem magam. Ha már megkapom a lehetőséget, szeretnék élni is vele."

(Kiemelt képen balról: dr. Kolbenheyer Zsuzsanna szövetségi elnök, az U19-es válogatott legjobbjának választott Horváth Alex, illetve Kovács Csaba, a szövetség szakmai alelnöke a magyar–amerikai korosztályos válogatottmeccs után Forrás: MJSZ)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
6 órája

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
8 órája

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
11 órája

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
17 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2025.09.10. 14:53

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
2025.09.10. 09:10
Ezek is érdekelhetik