Vízilabda: Tóth András New York felé veszi az irányt

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.12. 20:41
null
A korosztályos világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Tóth András a New York-i Fordham Egyetemen igyekszik tovább fejlődni.

A 18 esztendős Tóth András az elmúlt években számos örömteli pillanatot szerzett a magyar vízilabda utánpótlásáért szurkolóknak. Például két éve a voloszi U16-os világbajnokság elődöntőjében négyet vágott a szerbeknek, majd az ötméterespárbajban is betalálva segítette a csapatot döntőbe, melyben

fél perccel a meccs vége előtt az ő gólja állította be a 12–11-es magyar győzelmet a görögök ellen.

Egy évvel korábban tagja volt az U15-ös Eb-győztes gárdának is, tavaly pedig az U17-es kontinensviadalon járt, amelyen a negyedik helyen végzett a válogatott.

Most július elején az argentin főváros, Buenos Aires ad otthon az aktuális korosztálya, az U18-asok világbajnokságának. A nemzeti együttest a friss Bajnokok Ligája-győztes FTC férficsapatának másodedzője, Korényi Balázs irányítja.

A válogatott jelenleg szerbiai edzőtáborban készül a megméretésre.

„Egyre jobb állapotban van a csapat – számol be Tóth András. – A legjobb formánkat természetesen Argentínában szeretnénk mutatni. A válogatottat remek utánpótlás-játékosok alkotják. Szeretünk egymással edzeni és játszani, a hangulat kiváló a medencében. Ez fontos, hogy így legyen a világbajnokságon is. Örülök, hogy például az U16-os világbajnoki címhez is hozzá tudtam járulni, és bár az emlékek szépek, minden évben újra meg kell harcolni a válogatottba kerülésért. Persze, az akkori forgatókönyvvel Buenos Aires-ben is kiegyeznék. Tavaly nagy csalódásként éltük meg az Eb-negyedik helyezésünket, de úgy gondolom, hogy sikerült tanulnunk abból a szereplésből.

Tóth András (labdával) már több fontos gólt szerzett a korosztályos válogatottban Forrás: KOE

Tóth András az elmúlt évad elején csípősérülés miatt nagyjából három hónapot kihagyott, de a Pécs felnőttcsapatában a szezon második felében már fontos láncszemnek bizonyult. A mecsekaljaiak ifjúsági gárdája éppen lemaradt a nyolcas döntőről, ám Tóth András reméli, hogy jövőre újra a legjobb nyolc között lesznek a fiatalok. Az odáig vezető úton azonban ő nem tud segíteni, hiszen ősztől ösztöndíjjal a New York-i Fordham Egyetemen folytatja tanulmányait.

Tavaly keresett meg egy ügynökség az amerikai lehetőséggel, és több egyetem is érdeklődött utánam. A Fordhamre esett a választásom, mert amellett, hogy magasan jegyzett iskola, a vízilabdacsapatuk is elég erős. Legutóbb bejutottak az egyetemi bajnokság nyolcas döntőjébe, és most új csapat épül. Több európai játékos is érkezik a keretbe, akikkel megpróbálunk odaérni a bajnoki dobogóra. Sok meccset fogunk játszani.

Onnan szurkolok a pécsi ifiknek, hogy ott legyenek a nyolcas döntőben, amelyre már haza tudnék jönni segíteni. Az egyetem elvégzése után Magyarországon képzelem el a jövőt, és bízom benne, hogy a felnőttválogatottba kerülésre is meglesz az esélyem.”

(Kiemelt képünkön: Tóth András Forrás: vlv.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik