Vívás: újabb remek évadot zártak a TFSE fiataljai

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 15:09
null
Az idén tíz éves TFSE vívószakosztályának fiatal kardvívói az ob-győzelem után a korosztályos világversenyeken is kitettek magukért.

Januárban volt 10 éve, hogy megalakult a TFSE vívószakosztálya, amely a mögöttünk hagyott évadban is rendkívül sikeresen szerepelt.

A Patócs Ákos által vezetett műhely kardozói korábban nyertek országos bajnoki címet gyermek-, újonc-, serdülő- és kadétkorosztályban is, legutóbb pedig a juniorok között is kiérdemelték az aranyat.

A junior kard ob-n ráadásul dupláztak a TFSE-sek, hiszen Tóth Bertalan egyéniben, valamint Csoba Botond, Hanzély Zsombor és Vajda Oszkár társaságában csapatban is felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Aztán az sem számított már meglepetésnek, hogy a korosztályos válogatottban a világversenyeken is képviselte ígéret a szakosztályt. Tavaly Vajda Oszkár egyéniben kadét Európa-bajnok, csapatban Eb-bronzérmes, Tóth Bertalan pedig csapatban junior Eb-harmadik lett.

Az idei, nápolyi Eb-n Csoba Botond szerzett bronzot egyéniben és csapatban is a kadétmezőnyben.

Csoba Botond és Patócs Ákos az Eb-bronzzal Forrás: Magyar Vívó Szövetség

„Nagyon örültünk, hogy sikerült dupláznunk a junior ob-n – tekint vissza Patócs Ákos szakosztályvezető. – Különleges hétvége volt, hiszen az utolsó korosztályos évében járó Tóth Bercinek még nem volt bajnoki címe az utánpótlásban, és nagyon megérdemelte már ezt a sikert.

Miután a TF termét az állapota miatt már nem tudtuk használni, a Köbölkút úti Újbudai Ádám Jenő Általános Iskolában bérelünk edzéshelyszínt egy ideje. Tehát mi nem kimegyünk a suliba, hanem folyamatosan jelen vagyunk ott, így aki kedvet kap a kard- vagy a párbajtőrvíváshoz, egyből ki is tudja próbálni azt. Az iskolásoknak külön csoportban vannak edzéseik, és közülük a legjobbak átkerülhetnek a versenyzők közé. Egyébként a hatékony működéshez nincs szükségünk nagyon nagy létszámra, mert az elképezelésem szerint minden korosztálynak megvan a saját akciórepertoárja, és ha a gyerek ezt elsajátítja, mellé motivált, valamint jó versenyzőtípus, akkor képes lesz szép eredményt elérni.”

Tóth Bertalan a rijádi junior-vb-n Fotó: Bizzi Team

A szakosztályvezető külön kiemelte a korosztályos világversenyen járt Tóth Bertalan és Csoba Botond elmúlt hónapokbeli teljesítményét.

„Berci a junior Eb-n, majd a vébén is a nyolcaddöntőig jutott, és mindkétszer a junior-vb-ezüstérmes Pavel Graugyintól kapott ki. Először a stílusával meglepte az orosz, aztán hiába készültünk rá, nem tudtuk legyőzni. Ezzel együtt nagyon jó szezont zárt, melyben a plovdivi junior-világkupán bronzérmes lett, a budapesti felnőttvilágkupán pedig a huszonharmadikként végzett. Botond évközi teljesítménye nem vetítette elő, hogy így fog szerepelni az Eb-n, de ő is nagyon jól vívott a legfontosabb helyzetekben. Büszke vagyok a TFSE vívóira, és örülök, hogy az elmúlt tíz évben folyamatosan tudtam dolgozni ezekkel a gyerekekkel, nem volt jellemző az eligazolás.

Ha emellett még sikeresek is vagyunk, az plusz büszkeséggel tölt el.”

(Kiemelt képünkön: a TFSE juniorbajnok kardcsapata Forrás: Magyar Vívó Szövetség)

Legfrissebb hírek

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
5 órája

Úszás: az állatvédelem jegyében is versenyeztek Egerben

Utánpótlássport
8 órája

Sakk: Gaál Zsóka hat forduló után 13. az U20-as vb-n

Utánpótlássport
12 órája

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
17 órája

A TFSE lett a „nevető” nyolcadik a férfi NB I Extraligában

Röplabda
2025.03.02. 20:37

Sportlövészet: kezdődik Eszéken a 10 méteres junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.03.02. 20:01

Atlétika: Pandur Huba 43 éves U18-as országos csúcsot döntött meg

Utánpótlássport
2025.03.02. 19:01

Vívás: junior Eb-ezüstérmes a női párbajtőrcsapat

Utánpótlássport
2025.03.02. 17:16
Ezek is érdekelhetik