Kosárlabda: jól halad a csapatépítéssel az U20-as férfiválogatott

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.23. 17:40
null
Carlos Vallejo személyében januárban új szövetségi edző vette át a nyári B-divíziós Eb-re készülő U20-as férfi kosárlabda-válogatott irányítását. A Székesfehérváron zajló edzőtáborában látogattuk meg a csapatot, és kérdeztük a spanyol trénert az eddigi benyomásairól, illetve a tervekről.

Mióta januárban felállt az új szakmai stáb az U20-as férfi kosárlabda-válogatott élén, a csapat alaposan belehúzott, ami a közös munkát illeti, ugyanis az elmúlt bő egy hónapban Carlos Vallejo szövetségi edző már a harmadik összetartást vezényli a korosztály legjobbjainak. Az első két rövidebb edzőtábort követően – amelyeken elsősorban az ismerkedés, a játékosok felmérése kapta a főszerepet – a múlt vasárnap kezdődött, egyhetes fehérvári alkalomra már csak a szűkített, legerősebb keret kapott meghívót.

Tizenhat közös edzésen vagyunk túl, és már ilyen rövid idő alatt jelentős fejlődés tapasztalható minden téren – kezdte Carlos Vallejo az Utánpótlássportnak. – A csapaton belüli kohézió kiváló, a srácok a támadási és védekezési alapelveket is kezdik egyre jobban elsajátítani, és már viszontlátjuk azokat az elemeket, amelyeket kérünk tőlük. Emellett kezdenek ráérezni a páros kapcsolatokra, illetve a különböző játékszituációkban való helyezkedésre is, szóval a taktika és az összhang szempontjából egyaránt jól haladunk.

Mindenki maximálisan odateszi magát minden egyes edzésen, úgy érzem, rendkívül nehéz feladatom lesz, amikor majd a nyári Eb előtt a legjobb tizenkét játékost ki kell válasszam. Ígéretes korosztályról beszélünk, amelyben nagy potenciál rejlik, de egyelőre nem tekintünk előre túlságosan, csak lépésről lépésre haladva, türelmesen szeretnénk építkezni."

Időközben kiderült, hogy a mieink melyik csapatokat kapták ellenfélként a nyári B-divíziós Európa-bajnokságra. A csoportkörben Ukrajna, Svédország, Örményország, Koszovó és Moldova válogatottja mellé kapott besorolást a magyar együttes. A második vonalbeli kontinenstornának július 12. ás 21. között a romániai Pitesit ad otthont.

a másik három ötfőssel szemben, így eggyel több meccset kell játszanunk majd a mezőny nagy részéhez képest, ami a többlet terhelés miatt hátrányt jelenthet, de nincs mese, ebből a helyzetből kell kihoznunk a legtöbbet. A legerősebb riválisnak egyértelműen azok a svédek ígérkeznek, akik két éve megnyerték az U18-as B-divíziós Eb-t. Nehéz megjósolni a pontos erőviszonyokat, mert ez a 2004-2005-ös korosztály utoljára két éve, az akkori U18-as Európa-bajnokságon játszott együtt a többi válogatottban, azóta pedig sokat változhatott a helyzet.

Az első felkészülési meccsét az újjáalakuló U20-as válogatott péntek este a MAFC NB I/B-s felnőttcsapatával játssza Fehérváron, majd másnap Szombathelyen a Falco lesz az ellenfél. 

(Kiemelt képen: Carlos Vallejo Fotó: Tarnai László)

Legfrissebb hírek

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
10 órája

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
12 órája

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
22 órája

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56

Atlétika: három magyar is az U20-as világranglista élén

Utánpótlássport
2025.05.28. 09:01

Egyesült Államok: Pintér Dániel a francia, az argentin és az ausztrál válogatott ellen bizonyíthat

Légiósok
2025.05.27. 21:14

Kosárlabda: Fárbás Eliza sikeres klubévad után várja az U19-es vb-t

Utánpótlássport
2025.05.27. 20:07

Vízilabda: az UVSE két, az FTC egy bajnoki címet ünnepel a fiúk között

Utánpótlássport
2025.05.27. 08:57
Ezek is érdekelhetik