Kosár: Carlos Vallejo a gyors játékra épít az U20-as válogatott élén

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.01.20. 19:11
null
Az újonnan kinevezett szövetségi edző, Carlos Vallejo vezetésével megkezdte a közös munkát az U20-as férfi kosárlabda-válogatott. A spanyol szakemberrel beszélgettünk az első összetartás tapasztalatairól, illetve a terveiről.

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége szakmai vezetése Carlos Vallejót ültette le az U20-as férfiválogatott kispadjára, így az egyébként a Soproni Sportiskola juniorcsapatát irányító spanyol tréner készíti fel a korosztályos nemzeti csapatot a nyári B-divíziós Európa-bajnokságra. Az új szövetségi edző vezetésével a válogatott január 14. és 16. között bele is vágott a közös munkába Székesfehérváron.

„Csupán öt edzésre volt lehetőségünk ez alatt a két és fél nap alatt, de összességében nagyon pozitív benyomást tettek rám a játékosok, több kaptam tőlük, mint vártam – kezdte Carlos Vallejo az Utánpótlássportnak. – Az már a közös munka elején látszik, hogy

Előzetesen egy-két játékos kapcsán felvetődtek bennem kétségek: vajon mennyire fog illeni majd abba a rendszerbe, amelyet szeretnénk megvalósítani? Szerencsére végül rám cáfoltak a fiúk, mindenki gyorsan megértette, hogy mik az alapelvek, és ezáltal rövid idő alatt már jelentős fejlődés volt tapasztalható.”

Az új szakvezető 18 játékost hívott meg az első összetartásra.

AZ U20-AS FÉRFIVÁLOGATOTT KERETE:
Csendes Péter, Ságodi Róbert, Halmai Dániel, Csátaljay Péter, Meszlényi Róbert, Reizinger Máté, Cseh Botond, Várszegi Ádám, Hajdu Péter, Hegedüs Brúnó, Pleesz Ádám, Csuti Kornél, Schmera Gergely, Antalics Dániel, Szőke Bálint, Hőgye Patrik, Géringer Gergő, Pintér Dávid.

„A rendelkezésre álló keret alapján mi elsősorban az erős támadójátékunkra építhetünk. Remek külső posztos játékosokkal vagyunk megáldva, emellett jó befejezőink és szervezőink is akadnak, szóval ez ilyen szempontból jól kiegészíti egymást.

Carlos Vallejo Fotó: Tarnai László

„Az első néhány napban inkább a megfigyelő szerepét vettem föl, szerettem volna személyesen megismerni a játékosokat, és felmérni a képességeiket. Fontosabb volt, hogy globális képet kapjak a keretről, minthogy azonnal belevágjunk a mély taktikai dolgokba. Persze, ahogyan az elején is mondtam, az alapelveket lefektettük, de értelemszerűen a munka java még hátra van. Február elején tartjuk a következő összetartást, akkor szintén egy rövidebb edzőtáborunk lesz, s ennek a keretében szeretnénk olyan játékosokat is kipróbálni, akik most nem kaptak lehetőséget. Nyilván, az már most látszik, hogy kik lehetnek azok, akikre biztosan számítunk hosszú távon is.

Ezután február második felében lesz egy hosszabb, kilencnapos összetartásunk is, akkor már a legerősebb kerettel fogunk dolgozni, edzőmeccseket is játsszunk.”

(Kiemelt képen: Carlos Vallejo Fotó: Tarnai László/Soproni Sportiskola)

Legfrissebb hírek

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
10 órája

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
12 órája

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
22 órája

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56

Atlétika: három magyar is az U20-as világranglista élén

Utánpótlássport
2025.05.28. 09:01

Egyesült Államok: Pintér Dániel a francia, az argentin és az ausztrál válogatott ellen bizonyíthat

Légiósok
2025.05.27. 21:14

Kosárlabda: Fárbás Eliza sikeres klubévad után várja az U19-es vb-t

Utánpótlássport
2025.05.27. 20:07

Vízilabda: az UVSE két, az FTC egy bajnoki címet ünnepel a fiúk között

Utánpótlássport
2025.05.27. 08:57
Ezek is érdekelhetik