Jégkorong: harmadik az U18-as válogatott a poprádi nemzetközi tornán

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.12.19. 17:01
Címkék
Az U18-as jégkorong-válogatott a harmadik helyen zárta a Poprádon rendezett rangos nemzetközi tornát.

Nívós, négycsapatos nemzetközi tornán vett részt az U18-as jégkorong-válogatott a szlovákiai Poprádon – számol be a hazai szövetség portál.a hazai szövetség portál.

Svasznek Bence együttese a házigazda szlovákoktól 7–0-ra, a norvégoktól pedig 11–1-re kapott ki. A két nagyarányú vereség után a magyar fiúk összekapták magukat, és a dánok ellen hosszabbításban harcolták ki az 5–4-es győzelmet, így

a megméretés harmadik helyén végeztek.

„A záró fellépésnek főleg az volt a tétje, hogy megtaláljuk ismét magunkat, visszapattanjunk a valóságba, arra a szintre, arra a játékra, amit látni szeretnénk, és hogy az identitásunkat visszaszerezzük. Játszottunk is végül egy jó meccset a dánokkal, jobbak voltunk, de azért azt látni kell, hogy ez a dán válogatott nem volt olyan erősségű, mint két korábbi ellenfelünk” – mondta Svasznek a torna végén.

(Kiemelt képünkön: az U18-as válogatott Forrás: MJSZ)

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
5 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
5 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
5 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik