Terepkerékpár: Takács Zsombor második a junior-világranglistán

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.10.30. 15:22
Címkék
A 17 éves terepkerékpáros, Takács Zsombor szombaton harmadik, vasárnap tizenkilencedik lett a juniorok között Belgiumban, ezzel jelenleg a második helyen áll a korosztályos világranglistán. Vas Barnabás (17) szintén értékes harmadik helyet gyűjtött a maasmecheleni junior-világkupaversenyen.

Szombaton Takács Zsombor (Superior Racing Team) a Superprestige-versenysorozat ruddervoordei állomásán indult a junior fiúk futamában, és a belga Arthur van den Boer, illetve a holland Senna Remijnt mögött az előkelő harmadik helyen ért célba, mintegy fél perc lemaradással – számolt be a hazai szövetség.Takács Zsombor (Superior Racing Team) a Superprestige-versenysorozat ruddervoordei állomásán indult a junior fiúk futamában, és a belga Arthur van den Boer, illetve a holland Senna Remijnt mögött az előkelő harmadik helyen ért célba, mintegy fél perc lemaradással – számolt be a hazai szövetség.

Ezután vasárnap már újabb belgiumi helyszínen, Maasmechelenben folytatódott a program, méghozzá a világkupaszezon második fordulójával. A junior lányok mezőnyében Bruchner Regina (GreenZone ZKSE) ötödikként zárt. A fiúknál ismét Arthur van den Boer nyert, miközben Vas Barnabás (Cube-Csömör) remekül versenyezve, mindössze tizenkét másodperc hátránnyal a harmadik helyen gurult át a célvonalon. Takács Zsombort ezúttal technikai problémák is hátráltatták (defekt és váltótörés), így csak a 19. helyen érkezett be.

Az aktuális junior-világranglistán továbbra is remekül állnak a magyar fiatalok: Takács Zsombor 165 ponttal immáron második, Vas Barnabás pedig 130 ponttal a kilencedik, ami biztató előjel a november elején rendezendő Európa-bajnokság előtt.

(Kiemelt képen: Takács Zsombor Forrás: bringasport.hu)

Legfrissebb hírek

Haaland szinte elnézést kért a moldovai kapustól a 11 gól miatt

Foci vb 2026
21 perce

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
23 perce

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
57 perce

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
1 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
1 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
1 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik