Jégkorong: U14-es összetartást rendeztek, közel 70 fővel

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.10.31. 11:22
Címkék
A Tüskecsarnokban vett részt összetartáson október második felében az U14-es jégkorong-válogatott.

A Tüskecsarnokban találkozott október második felében az U14-es jégkorong-válogatott.

„Hasznos két napon vagyunk túl, közel hetven gyerkőcöt tudtunk megnézni, és nagyon pozitív benyomásokat szereztünk. Mind a figyelem szintje, a koncentráció, mind az elhivatottság tekintetében meglepően jó volt az összkép. Mindkét nap nagyon jól tudtunk a srácokkal dolgozni. Még 40-45 játékost nézünk meg novemberben, az akkori összetartás második napján pedig már visszahívott játékosokkal dolgozunk. Összesen 120 fiatalt figyeltünk, figyelünk, november után már szűkíteni fogjuk a keretet” – idézi Galsi Pétert, az U14-es válogatott edzőjét a Magyar Jégkorong Szövetség honlapja. – A hangsúly az egyéni, alaptechnikai képességeken volt, a korcsolyázáson, a korongkezelésen, a játékintelligencián. Taktikai elemekkel egyáltalán nem foglalkoztunk. Nagyon sok játékszituációs gyakorlatot végeztünk, és lényegében végig játszottunk, különböző felállásokban.”

Az U14-es, U15-ös és U16-os válogatottak szövetségi kapitánya Péter Róbert, ő irányította, felügyelte ezúttal is a munkát.

Az összetartáson résztvevő fiatalok listája ITT érhető el.

(Kiemelt képünk forrása: MJSZ)

Legfrissebb hírek

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
3 perce

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
37 perce

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
1 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
1 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
1 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
1 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
1 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik