Erőemelés: tíz magyar érem a hazai rendezésű utánpótlás Eb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.10.21. 11:01
Címkék
Az erőemelők Fóton rendezett ifjúsági és junior classic Európa-bajnokságán két összetett, valamint nyolc fogásnemi érmet szereztek a magyar fiatalok.

Véget ért minden idők legnépesebb ifjúsági és junior classic erőemelő Európa-bajnoksága. A fóti Phoenix Sportcsarnokban 31 ország 345 versenyzője indult. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint

két összetett, és nyolc fogásnemi érmet szereztek a magyar válogatott tagjai.

Fogásnemi aranyérmes lett Susa Olivér (105 kg), Póta László (74 kg) és Gyöngyösi Adél (76 kg) fekvenyomásban, valamint Hubert Dániel  (76 kg) felhúzásban. Ezüstérmet szerzett Mucsi Noémi (+84 kg) guggolásban, míg harmadikként zárt Petri Regina (+84 kg) felhúzásban, Mucsi Noémi fekvenyomásban és Hubert Dániel ugyancsak guggolásban.

Emellett Mucsi Noémi és Hubert Dániel  összetettben is bronzérmes lett. A világversenyen egyébként tizenegy országos csúcsot döntöttek meg a hazai fiatalok.

„Hosszas készületek előzték meg a korosztályos Európa-bajnokságot, hiszen már 2021-ben elnyerte a Magyar Erőemelő Szövetség az Eb megrendezését. Volt ezen a versenyen siker és kudarc is. Erős válogatottal tudunk korosztályonként kiállni, amelyektől joggal remélhettük a sikert. Az elmúlt évek legnagyobb kontinensbajnoksága volt létszám alapján sportágunkban” – mondta Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

(Kiemelt képünkön balra: Hubert Dániel Forrás: Magyar Erőemelő Szövetség)

Legfrissebb hírek

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
8 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
15 perce

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
15 perce

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lehet

Német labdarúgás
19 perce

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
38 perce

Harminchét ország 170 sportolóját várják Szombathelyen a tornavilágkupára

Torna
40 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
41 perce

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
56 perce
Ezek is érdekelhetik