Asztalitenisz: Lei Balázs bronzérmes az U19-esek között

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.10.25. 19:39
Címkék
Az U17-esek között megszerzett ezüstérmét követően a két évvel idősebb asztaliteniszezők mezőnyében is dobogóra állhatott Lei Balázs a kairói nemzetközi utánpótlás-bajnokságon.

Az asztaliteniszezők egyiptomi nemzetközi utánpótlás-bajnokságán Lei Balázs előbb az U17-es egyes versenyszámban nyert ezüstérmet, majd az U19-esek között egy mindössze szettel maradt le a fináléról, és lett harmadik.Lei Balázs előbb az U17-es egyes versenyszámban nyert ezüstérmet, majd az U19-esek között egy mindössze szettel maradt le a fináléról, és lett harmadik.

Lei a nyolcaddöntőben simán verte az egyiptomi Ali el-Szarafit 3:0-ra, majd ismét „hazai” ellenfelet kapott, Jasszin Vaelt, akit honfitársához hasonlóan három szettben rendezett le. Az elődöntőben Tom Closset ellen 2:1-re vezetett a magyar ígéret, de fordított a belga, így ő jutott a fináléba.

EGYIPTOMI NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS-BAJNOKSÁG, KAIRÓ
U19-ES FIÚ EGYES
Nyolcaddöntő:

Lei–el-Szarafi (Egyiptom) 3:0
Negyeddöntő:
Lei–Vael (Egyiptom) 3:0
Elődöntő:
Lei–Closset (Belgium) 2:3

(Kiemelt képünkön: Lei Balázs két éremmel tér haza Kairóból Forrás: asztaliteniszezz.hu)

Legfrissebb hírek

Haaland szinte elnézést kért a moldovai kapustól a 11 gól miatt

Foci vb 2026
5 perce

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
7 perce

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
41 perce

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
1 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
1 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
1 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
1 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik