Úszás: két magyar bronzérem az ifi Eb utolsó előtti napján

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 20:50
Címkék
Egy bravúros bronzérem az egyéni csúcsán három másodpercet javító Abonyi-Tóth Glenda jóvoltából 200 pillangón, és egy „fáradásos” harmadik hely Molnár Dórától 100 gyorson (a címvédő Pádár Nikolett ötödik lett – tavaly 1-2-vel értek be) – ez a belgrádi ifjúsági Eb utolsó előtti napjának mérlege, több értékes helyezés mellett.

Könnyezős bronzéremmel indult a szombati döntős vágta: Abonyi-Tóth Glenda, ha egyetlen századdal is, de megkaparintotta a harmadik helyet 200 pillangón. Ennek láttán edzője, Verrasztó Zoltán szemei is nekiálltak nedvesedni, merthogy tanítványa az Eb előtt csupán 21. idővel szerepelt a nevezési listán, ám egyéni csúcsát három (!) másodperccel megjavítva – mesterét is teljesen meglepve – egészen éremig szárnyalt. Ugyanitt a 400 vegyesen győztes Jackl Vivien ötödik helyen ért célba.Abonyi-Tóth Glenda, ha egyetlen századdal is, de megkaparintotta a harmadik helyet 200 pillangón. Ennek láttán edzője, Verrasztó Zoltán szemei is nekiálltak nedvesedni, merthogy tanítványa az Eb előtt csupán 21. idővel szerepelt a nevezési listán, ám egyéni csúcsát három (!) másodperccel megjavítva – mesterét is teljesen meglepve – egészen éremig szárnyalt. Ugyanitt a 400 vegyesen győztes Jackl Vivien ötödik helyen ért célba.

A MÚSZ beszámolója szerint másféle reakciókat váltott ki Molnár Dórabronzérme 100 gyorson, párban Pádár Nikolett ötödik helyével – már csakis abból a szempontból, hogy tavaly ugyanezen a távon 1-2. helyen értek be, Niki 54.69-cel, Dóri 55.20-szal. Ez utóbbi még most is bőven elég lett volna az aranyhoz, ám az elmúlt napok hajtásától kissé kitikkadt hölgyek ezúttal nem tudták a győzelemhez szükséges időket kipréselni magukból, így az első hely ezúttal a litván Plytnykaiteé lett 55.31-gyel...

Nyolcszáz gyorson dicséretesen harcoltak a finalisták, Flück Nóra hatodik, Csulák Lia nyolcadik, míg Hartmann Máté hetedik helyig jutott.

Bár az utolsóelőtti nap végül arany nélkül múlt el – a fiúk 4x200-as váltója hetedik lett –, a zárónapi esélyek nem rosszak: Magda Boldizsár a 100 gyors, Komoróczy Lora Fanni pedig a 100 hát középdöntőjéből jutott tovább a legjobb idővel.

„Egyáltalán nem számítottam erre az eredményre!– kezdi a meglepetésérmes Abonyi-Tóth Glenda.–

Nekem már az is nagy dolog volt, hogy döntőbe jutottam, és ma délután is leúszhattam ezt a számot. Ez az első junior Európa-bajnokságom, ez az eredmény ezért is olyan meglepő számomra. Amikor beértem, én nem is láttam, hogy harmadik lettem, (Jackl) Vivi mondta, hogy én lettem a bronzérmes – majdnem el is sírtam magam akkor!

Molnár Dóra így összegzett:

„Nagyon örülök ennek az éremnek, elvégre tavaly is sikerült egy érmet nyernem száz gyorson. Viszont most visszaléptem egy hellyel, de ezzel is elégedett vagyok, hiszen most rendkívül erős volt a mezőny. Belülről jónak éreztem ezt az úszást, de utána az edzőmmel beszéltük, hogy volt benne bőven technikai hiba, szóval lehetett volna jobb is.”

 

A magyar döntősök helyezéseiszombaton:

Lányok


100m gyors: 3. Molnár Dóra 55.56... 5. Pádár Nikolett 55.76

800m gyors: 6. Flück Nóra 8:43.78... 8. Csulák Lia 8:55.48

200m pillangó: 3. Abonyi-Tóth Glenda 2:11.61... 5. Jackl Vivien 2:12.46

Fiúk

800m gyors: 7. Hartmann Máté 8:08.09

4x200m gyorsváltó: 7. Magyarország 7:27.77 (Harsányi Mátyás, Kováts Alex, Balogh Levente, Kakuk Koppány)

(Kiemelt képünkön:Abonyi-Tóth Glenda Forrás: MÚSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik