Triatlon: tizenkét magyar fiatalnak szurkolhatunk az ifjúsági Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.20. 11:28
Címkék
Hat fiú és hat lány alkotja a magyar csapatot a csütörtök este kezdődő ifjúsági triatlon Európa-bajnokságon, amelynek a spanyolországi Banyoles ad otthont.

Nem kellett sokat várni, hogy a július közepén Németországban megrendezett junior-világbajnokság (amelyen váltóban az U23-as korosztály is szerepelt) után újabb utánpótlás-világversenyen szurkolhassunk a magyar fiataloknak. junior-világbajnokság (amelyen váltóban az U23-as korosztály is szerepelt) után újabb utánpótlás-világversenyen szurkolhassunk a magyar fiataloknak. 

Az év első felében is volt mit ünnepelni a sportág hazai képviselőinek hála, hiszen a korosztályos aquatlon-vébén Dobi Gergő és Kropkó Márta az U23-asok, Kropkó Márton pedig a juniorok között szerzett aranyérmet, a fiatalabbak között pedig Nádas Nóra Romina második lett. Az Európa Játékokon szintén komoly siker részesei voltak a még utánpótláskorú triatlonosok, a vegyes váltó tagjaiként Kropkó Márta, Kiss Gergely és Dobi Gergő állhatott fel a dobogó harmadik fokára. 

Csütörtök estétől pedig már az ifjúságiakon lesz a sor, hogy megmutassák a tudásukat: a kontinensviadaluknak a spanyolországi Banyoles ad otthont. A magyarok – az előzetes terveknek megfelelően – népes csapattal utaztak ki a helyszínre,

a lányok és a fiúk között is hatan kezdik meg a szereplést a csütörtök esti elődöntőkben. Pénteken az egyéni számok fináléi következnek, de a csapatverseny sem maradhat el: szombat délután a mixváltók harcával zárul az esemény.

A küldöttség végleges összetétele a bajai válogató után alakult ki, amelybe bekerült az idén egészen remek eredményekkel büszkélkedő Szalai Fanni is; a még mindig csak serdülőkorú versenyző az idősebbek között is letette a névjegyét. Az Arena Gamesen a felnőttek között 15 évesen egészen szenzációs bronzérmet szerzett márciusban, májusban pedig az olaszországi Európa-kupát nyerte meg 2008-asként a javarészt 2004-2005-ös születésűek alkotta mezőnyben.

A magyar indulók a spanyolországi ifjúsági Európa-bajnokságon:

Lányok: Baier Zsófia, Fabók Eszter, Filep Zóra, Pusztai Dóra, Szalai Fanni, Szobácsi Laura

Fiúk: Czigány Bánk Hunor, Hóbor Lehel, Mihály Szabolcs, Rózsavölgyi Donát, Székely Konrád, Trungel-Nagy Zalán

(Kiemelt képünkön: a magyar csapat már a helyszínen várja a kezdést Forrás: MTSZ)

Legfrissebb hírek

A PSG négy gólt szerezve győzte le a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében

Klub-vb
1 perce

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
23 perce

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
42 perce

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
1 órája

Vízilabda: megszerezte első győzelmét az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
2 órája

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik