Labdarúgás: Szendrei Ákos úgy érzi, jó úton jár a Kecskemétnél

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 09:00
Címkék
Szendrei Ákos keresztszalag-szakadása immár a múlté, a húszéves támadó gólokkal, gólpasszokkal, valamint jó játékkal hálálná meg a Kecskeméti TE, illetve Szabó István bizalmát.

Korosztályos válogatott támadóval erősített az Európa-konferencialigára készülő Kecskeméti TE, Szendrei Ákos egy évre kölcsönbe érkezett a DAC-tól az előző idény ezüstérmeséhez. A szekszárdi születésű húszéves támadó Pakson kezdett el futballozni, az utánpótlást végig járva először a tartalékegyüttesben mutatkozott be a felnőttek között, a 2019–2020-as évadban pedig az NB I-ben is bedobták a mély vízbe. A 2020–2021-es idényben 17 gólt szerzett az NB III-ban, míg az első osztályban 6 bajnokin kétszer talált be. A következő évadot Pakson kezdte, ám a Dunaszerdahely megszerezte a játékjogát, ott azonban térdsérülés miatt kidőlt, kihagyta az évadot. A 2022–2023-as idényt kölcsönben töltötte, Fehérváron kevés lehetőséget kapott az ősz folyamán, ám tavasszal az ETO FC-ben meghatározó futballistává nőtte ki magát, 14 bajnokin öt gólt szerzett. Teljesítményével felkeltette a kecskeméti szakmai stáb figyelmét, így az előttünk álló időszakban Szabó István vezetőedző keze alatt pallérozódhat.Szendrei Ákos egy évre kölcsönbe érkezett a DAC-tól az előző idény ezüstérmeséhez. A szekszárdi születésű húszéves támadó Pakson kezdett el futballozni, az utánpótlást végig járva először a tartalékegyüttesben mutatkozott be a felnőttek között, a 2019–2020-as évadban pedig az NB I-ben is bedobták a mély vízbe. A 2020–2021-es idényben 17 gólt szerzett az NB III-ban, míg az első osztályban 6 bajnokin kétszer talált be. A következő évadot Pakson kezdte, ám a Dunaszerdahely megszerezte a játékjogát, ott azonban térdsérülés miatt kidőlt, kihagyta az évadot. A 2022–2023-as idényt kölcsönben töltötte, Fehérváron kevés lehetőséget kapott az ősz folyamán, ám tavasszal az ETO FC-ben meghatározó futballistává nőtte ki magát, 14 bajnokin öt gólt szerzett. Teljesítményével felkeltette a kecskeméti szakmai stáb figyelmét, így az előttünk álló időszakban Szabó István vezetőedző keze alatt pallérozódhat.

"Amikor annak idején Pakson felkerültem az első kerethez, Tomiszlav Szivics mester volt a vezetőedző, Szabó Pista bá' pedig a segédje – az ő személye garanciát jelent számomra a minőségi munkavégzésre. Mikor megkeresett a Kecskemét, vele is beszéltem, s nagyon szimpatikus volt, amit felvázolt. Könnyű volt a döntés, úgy éreztem, jó helyre kerülök. Egyébként már a télen volt puhatolózás a Kecskemét részéről, nyáron pedig megkerestek a klub vezetői, s a bajnokság utolsó hetében már körvonalazódott, csatlakozhatok az együtteshez. A várakozásaim egyelőre igazolódni látszanak: nagyon kemény a munka, meghajt minket a szakmai stáb, de rendkívül élvezem a tréningeket, a fejlődésemet szolgálják. Remekül érzem magam, tetszik a közeg, közel áll hozzám a klubfilozófia, szimpatikus minden. Immár vannak ismerős arcok is, mert korábbi csapatomból, a Győrből idekerült Fadgyas Tamás és Kiss Bence is."

Szendrei Ákos elmondta, az előző idényben a székesfehérvári időszak nehezen indult számára, mert keresztszalag-szakadásból lábadozva csatlakozott a Fehérvár FC-hez, s bár nem úgy alakult az ottani időszaka, mint tervezte, hálás azért, hogy sikerült felépülnie. A győri kölcsönjáték ugyanakkor hasznos volt, sokat játszott, gólokkal építette fel magát ahhoz, hogy Kecskemétre igazoljon.

"Jól érzem magam a pályán, a javamat szolgálták az NB II-es játékpercek. Az alapozás kellős közepén, a csúcsterhelés során nyilván fáradtabbnak érzem magam, de ez kamatozni fog a jövőben. Önbizalom terén jól állok, magabiztosan végzem a dolgom.

"Türelmesnek kell lennem, mert nem volt könnyű az elmúlt két év, de úgy érzem, jó úton járok, s mindent megteszek, hogy minél több időt töltsek a pályán, s gólokkal, gólpasszokkal, valamint jó játékkal háláljam meg a bizalmat."

Testhezálló az itteni stílus, mert a védekezésből is ki kell vennem a részem, támadásban pedig kreativitásra, gyorsaságra lesz szükség, ebben pedig reményeim szerint hasznára lehetek a csapatnak. Az idő eldönti, beleillek-e a kecskeméti rendszerbe, annyi viszont biztos, hogy az alázatos, kemény munkámmal nem lesz gond."

A Kecskeméttel a nemzetközi kupaporondon is megmutathatja magát, a klubhoz hasonlóan először játszhat mérkőzéseket az Európa-konferencialiga selejtezőjében.

"Rendre az előttünk álló feladatra készülünk, ami jelen esetben edzőmérkőzést takar, de azért foglalkozunk az Ekl-lel is, hiszen fontos meccsek várnak ránk. Ahhoz azonban, hogy az európai színtéren helytálljunk, most kell keményen dolgozni, ezért én is arra összpontosítok, hogy a lehető legjobban sikerüljön a felkészülés. Egyre megy, a két lehetséges ellenfél közül melyiket kapjuk, nem foglalkozom a vetélytárs kilétével."

(Kiemelt képünkön: Szendrei Ákos Forrás: kecskemetite.hu)
 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik