Kézilabda: gőzerővel készül az Eb-re az ifjúsági leányválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.10. 21:17
Címkék
Július eleje óta edzőtáborban készül a közelgő korosztályos Európa-bajnokságra az ifjúsági leány kézilabda-válogatott, amelynek szövetségi edzőjével, Bohus Beátával beszélgettünk a felkészülés győri állomásán.

Augusztus harmadikán kezdődik az U17-es leány kézilabda Európa-bajnokság, amelyről természetesen a magyar válogatott sem hiányozhat. A tavaly még Penszki Gergely irányításával serdülőként EYOF-ot nyerő gárda immár Bohus Beáta vezetésével készül az eddigi legnagyobb megméretésére, amit már izgatottan várnak a fiatalok.Penszki Gergely irányításával serdülőként EYOF-ot nyerő gárda immár Bohus Beáta vezetésével készül az eddigi legnagyobb megméretésére, amit már izgatottan várnak a fiatalok.

A csapat július elején kezdte meg a közvetlen felkészülést, az edzőtábor első állomása pedig Győr volt, ahol a szövetségi edzővel beszélgettünk a válogatottról és az Európa-bajnokságról.

„Szeptember óta dolgozunk együtt a lányokkal. Nehéz volt kiválasztani azt a tizennyolc játékost, akivel elkezdjük a felkészülést, hiszen sokakat kipróbáltunk az elmúlt hónapok során. Ezalatt sokszor találkoztunk, nemzetközi tornákon is szerepeltünk; hasznos időszak volt ez mindenkinek – mondja Bohus. – A védekezésünket extrán sikerült összerakni, ez komoly erősségünk lehet majd az Eb-n, de ezen a téren is rengeteg hely van még a fejlődésre.

Jó állapotban vannak a lányok, a táborba is fitten érkeztek, elvégezték a házi feladatot, így van mire építkezni.

A támadójátékban viszont tudatosabbnak kell lenniük, hiszen ami a hazai bajnokságban elég, az a nemzetközi porondon kevés lesz. A lelkesedés és a hozzáállás a maximumon áll, bizakodó vagyok a kontinensviadal előtt.”

A magyar lányok Románia, Franciaország és Észak-Macedónia korosztályos legjobbjaival kerültek azonos csoportba az Eb-n.

„A románokkal kétszer is összecsaptunk már, viszont ebben a korosztályban nehéz felkészülni egy világversenyre, hiszen mindenki keresi a csapatát; az edzőjük több mint harminc gyereket próbált ki ellenünk. Nem lesz könnyű dolgunk, de mindenképp tovább akarunk jutni. Az águnk sem kedvező, Norvégia, Dánia, Portugália és Hollandia is a mi felünkön van, de mindig csak a következő meccsre kell koncentrálni, nem kell izgulniuk a lányoknak. A realitás talaján kell maradnunk a célok kijelölésénél, de szerintem ha az első négybe bejutunk, az extra eredménynek számít majd. Az egyértelmű, hogy mindenki nyerni akar, ezért dolgozunk nap mint nap; ha nem úgy alakul az eredmény, ahogy eltervezzük, az sem befolyásolja a fejlődésüket, de a jó eredmény nagy lökést adhat a folytatásra.”

(Kiemelt képünk forrása: IHF)

Legfrissebb hírek

Wimbledon: háromszettes győzelemmel váltott jegyet az elődöntőbe Sinner

Tenisz
10 perce

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
10 perce

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
23 perce

Először veszített a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
32 perce

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
49 perce

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
1 órája

Akár új gyorsasági rekord is összejöhet a Kékszalagon

Egyéb egyéni
1 órája

Wimbledon: érvényesült a papírforma, kiestek Babosék

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik