Tollaslabda: fontos utánpótlásversenyek jönnek

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.03.21. 16:57
Címkék
A magyar tollaslabda-utánpótlás szempontjából kiemelten fontos versenyek sora kezdődik március végétől; a diákolimpiával, a korosztályos országos bajnokságokkal és az év legrangosabb megméretéseivel kapcsolatban az MTLSZ főtitkárát, Joó Melindát kérdeztük.

Az év eddig eltelt részében sem pihentek a magyar utánpótláskorú tollaslabdázók, akik februárban például a felnőttek országos bajnokságán és a pécsi Multi Alarm junior nemzetközi versenyen is bizonyíthattak. A tavaszi időszak is sűrűnek ígérkezik, kezdődnek a diákolimpia fordulói és korosztályos országos bajnokságok, illetve egyre sűrűbben következnek a nemzetközi megméretések is.a felnőttek országos bajnokságán és a pécsi Multi Alarm junior nemzetközi versenyen is bizonyíthattak. A tavaszi időszak is sűrűnek ígérkezik, kezdődnek a diákolimpia fordulói és korosztályos országos bajnokságok, illetve egyre sűrűbben következnek a nemzetközi megméretések is.

„Óriási öröm, hogy több mint ezerkétszáz fiatal nevezett a diákolimpiára,

ez azt jelenti, ennyien minimum űzik a sportágunkat az iskolákban; rengeteg B-kategóriás játékos van, akik szabadidős jelleggel ragadnak ütőt. Az eseményen több évtized után újra rendezünk párosversenyt, emellett csapatbajnokság is lesz, amiben szintén megmutathatják a tudásukat a fiatalok – mondja a hazai szövetség főtitkára, Joó Melinda. – A korábbi évek tanulságai alapján igyekeztünk alakítani a területi felosztáson, hogy a különböző erősségű megyékben induló játékosoknak kiegyenlítettebb esélyei legyenek az országos döntőbe való kvalifikációra.

Április végén rendezik az idei első korosztályos országos bajnokságot, az U11-es, az U15-ös és az U19-es versenyzők Cegléden gyűlnek össze, míg május elején az U13-asok és az U17-esek legjobbjai csapnak össze Pécsett.

„A legnagyobb presztízse az ob-nak van a hazai korosztályos események közül, ezt várják a legjobban a fiataljaink. Augusztusban rendezik az U17-es Európa-bajnokságot, amelyen természetesen a magyar játékosok is részt vesznek majd, a keret összetételét pedig az ob eredménye is befolyásolja majd, így komoly lesz a tét a pécsi eseményen.

A korosztályaink esetében az U19-esektől több meghatározó tollaslabdázó is fellépett a felnőttek közé az év elején, így a kategóriában inkább fiatalabb játékosok szerepelnek nálunk; az esetükben a szeptemberi, Egyesült Államokban rendezendő vb-n való indulás még kérdőjeles, ám nekik még van idejük beleerősödni a korosztályba.”

(A kiemelt képen: a 16 éves Horváth Csanád a hazai utánpótlás egyik kiemelkedő játékosa / Forrás: MTLSZ)

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
2 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
2 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
2 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik