Kézilabda: a BFKA-Veszprém a hét nyertese az U18-as fiúélvonalban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.03.25. 16:04
Címkék
A hét rangadóját a BFKA-Veszprém nyerte a NEKA ellen az U18-as élvonalbeli kézilabda-bajnokságban, amely két góllal idegenben múlta felül az éllovas NEKA korosztályos együttesét. A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia fiataljai azonban nem csak a győzelmüknek, hanem a közvetlen rivális Éles KISE pontvesztésének is örülhettek.

Néhány nappal ezelőtt még úgy tűnt, hátra dőlhet az első osztályú bajnokság alapszakaszának utolsó etapjában a Nemzeti Kézilabda Akadémia U18-as csapata, amely magabiztos előnnyel vezette a tabellát, és szinte borítékolható volt, hogy helye lesz az évad végi négyes döntőben. Erre továbbra is komoly esély mutatkozik, ám

hat fordulóval a versenyfutás vége előtt szorsabbá vált a pontvadászat, köszönhetően a NEKA–BFKA-Veszprém rangadó végeredményének.

A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia veszprémi fiataljaira nem várt könnyű feladat, hiszen idegenben kellett felvenni a harcot a balatonbogláriakkal, akik az ezt megelőző tizenhét bajnokiból egy vereség kivételével az összeset megnyerték. Ami viszont jó előjel lehetett, hogy az egyetlen pontvesztésük épp hazai környezetben történt, ősszel a szintén veszprémi Éles KISE 31–30-ra győzte le a NEKA-t. 

Az összecsapás rangadóhoz méltó forgatókönyvet hozott: az első félidő a hazaiaknak sikerült jobban, többször három, egyszer négy góllal is vezettek, a félidő vége előtt azonban a BFKA-s kézisek felére faragták a hátrányukat, 14–12-vel fordultak a csapatok. A második játékrész az előzőnél is kiegyenlítettebb játékot hozott, számtalanszor változott az előnyben lévő gárda kiléte, az utolsó két percnek pedig 29–29-cel vágtak neki a csapatok, abban viszont már csak a vendégek dobtak gólt, Edwards Benjáminnak köszönhetően kettőt is.

Támadásban a veszprémiek a NEKA ellen (Fotó: Tompos Gábor/NEKA)

A sikerrel a veszprémiek három pontra megközelítették az éllovas bogláriakat, ráadásul a közvetlen rivális Éles KISE-től (amely a Budai Farkasokkal játszott döntetlent) is elléptek két egységgel, igaz utóbbi eggyel kevesebb mérkőzést játszott; izgalmas hajrára van kilátás.

A tabella aktuális állása ITT érhető el.

(A kiemelt képen: a BFKA-Veszprém fiataljai a NEKA elleni rangadó előtt / Fotó: Tompos Gábor/NEKA)

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
3 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
3 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
3 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
3 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik