Birkózás: az év első ob-ját rendezték Kaposváron

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.02.19. 12:31
Címkék
Kaposváron rendezték a birkózók első idei országos bajnokságát, amelyen a diák I-es korosztály szabadfogásban küzdött meg a bajnoki címekért. A Kiskunfélegyházi BSE versenyzői szerepeltek a legeredményesebben, akik két arany mellett három bronzot és egy negyedik helyezést is szereztek szombaton.

Közel kétszáz birkózópalánta gyűlt össze Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában, ahol tizennégy súlycsoportban küzdöttek a diák I-es korosztály szabadfogású képviselői az országos bajnoki címekért.

A Magyar Birkózók Szövetségének beszámolója szerint a negyvenhét szakosztályt felvonultató viadalra január végén és február elején lehetett kvalifikálni a kecskeméti, az abonyi és a kaposvári területi bajnokságokról, tehát az országos bajnokságon már tényleg csak a legjobbak mérkőzhettek meg egymással.

A küzdelmek során több fiatal versenyzőre is felkaphatta a fejét a szépszámú közönség, a végső elszámolásnál azonban a Kiskunfélegyháza végzett az élen, már ami a csapatpontversenyt illeti. A Bács-Kiskun vármegyei szakosztály a 42 kilóban Kacsó Ábel, az 58 kilóban pedig Tófalvi Tamás révén szerzett aranyérmet, de a bajnokok mellett további három bronzot is bezsebelt.

A félegyházin kívül ezúttal egyik klub sem tudott duplázni, így egy-egy bajnoki címnek örülhetett az Abony, a Téglagyár, a Zalaegerszeg, a Vasas, a Csepel, az ESMTK, a Szentes, a BVSC, a Kispest, a Kecskemét, a Tököl és az Orosháza is.

A 2023. évi diák I-es szabadfogású országos bajnokok:
29 kg: Horváth János (Abonyi BC)
32 kg: Nagy Krisztofer (Téglagyári BSE)
35 kg: Szanati Máté (Zalaegerszegi BSE)
38 kg: Pécsi Szebasztián (Vasas SC)
42 kg: Kacsó Ábel (Kiskunfélegyházi BSE)
46 kg: Sain Patrik (Csepel TC)
50 kg: Felkai Balázs (ESMTK)
54 kg: Barna Milán (Dr. Papp László BSE Szentes)
58 kg: Tófalvi Tamás (Kiskunfélegyházi BSE)
63 kg: Eszényi Kristóf (BVSC-Zugló)
69 kg: Cservenák Gergő (Kispesti NSI)
76 kg: Simon Zsombor (KESI)
85 kg: Simon Zsombor (Tököl)
+ 85 kg: Pleskonics Máté (Orosházi SBK)

Csapatpontverseny:
1. Kiskunfélegyházi BSE 29 ponttal
2. Gurics György BDSK 23 ponttal
3. ESMTK 18 ponttal

A verseny részletes eredményei ITT érhetők el.

(A kiemelt kép forrása: MBSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik