Kézilabda: hibátlanul nyerte meg az ORV-t a serdülő fiúválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.12.14. 20:08
Címkék
Magabiztosan, háromból három győzelemmel nyerte meg a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyét a magyar serdülő fiú kézilabda-válogatott, amelynek szövetségi edzője, Szabó Levente elégedetten értékelte a fiatalok produkcióját.

Első nemzetközi tornáján szerepelt a magyar serdülő fiú kézilabda-válogatott: a 2006-os és 2007-es születésű játékosok alkotta csapat december második felében Lengyelországba utazott, hogy részt vegyen az Olimpiai Reménységek Versenyén.

A Szabó Levente szövetségi edző által vezetett fiatalok először Csehország korosztályos legjobbjai ellen próbálták megszerezni a győzelmet, sikerrel: a félidőre már kétgólos előnnyel vonulhattak, végül 36–30-ra diadalmaskodtak. A folytatás hasonlóan, sőt eredményesebben alakult, hiszen Szlovákiát már tíz góllal, 29–19-re verték a kéziseink, míg az utolsó találkozón 41–30 arányban múlták felül Lengyelország együttesét.

Hat szerzett ponttal, hibátlan mérleggel húzták be az első helyet a fiatalok, akikről Szabó is elégedetten nyilatkozott.

„A megilletődés jeleit észre lehetett venni, főleg a torna elején, de ez normális, hiszen az első ilyen nemzetközi eseményen szerepeltek a srácok – kezdi a szakember. – Fáradtak voltak volt a játékosok, hiszen a szezon is pörög, az ORV előtt pedig még külön felkészülésünk is volt. A meccseken belül előfordultak hullámvölgyek, ingadozott a teljesítmény, ám panaszra nincs okom, az utolsó meccsen pedig – a véleményem szerint az ellenfeleink közül a legerősebb játékosállománnyal rendelkező lengyel együttes ellen – kifejezetten szervezetten, harcosan és pontosan kézilabdáztunk.

A torna fontos állomásunk volt a nyári ifjúsági olimpia előtt, láthattuk, hogy ki hogyan szerepel ilyesfajta versenykörülmények között. Januárban már újabb párosmeccs vár ránk Ausztriában, Nincs könnyű dolgunk a stábbal, hiszen sok játékosban van benne a potenciál, hogy a későbbi, még komolyabb megméretéseken is számíthassunk rá.”

(Kiemelt kép: a magyar serdülő fiú kézilabda-válogatott Lengyelországban / Forrás: Handball Polska) 

Legfrissebb hírek

Böndör Márton már elhiszi, hogy 570-es rúdugró

Atlétika
6 perce

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 perce

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
21 perce

Vállműtéten esett át a Tour de France nyitó szakaszát megnyerő Philipsen

Kerékpár
23 perce

Érmekért utazik az Európa-bajnokságra a magyar sportlövő-válogatott

Egyéb egyéni
31 perce

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
39 perce

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
49 perce

NB II: ötszörös magyar bajnokot igazolt a Vidi

Labdarúgó NB II
53 perce
Ezek is érdekelhetik