Korcsolyasportok: Kezdődik a gyorskorcsolyázók világkupa-sorozata

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.11.22. 20:17
Címkék
November utolsó hétvégéjén Finnországban rendezik a szezon első junior-világkupaversenyét, amelyen a magyar korosztályos gyorskorcsolya-válogatott öt fővel képviselteti magát; a fiatalok edzője, Kóti Gábor nyilatkozott a megméretés előtt honlapunknak.

Fontos időszak kezdődik november 26-án a magyar junior gyorskorcsolya-válogatott számára, ugyanis a hónap utolsó hétvégéjén rendezik a korosztályos világkupaverseny első állomását. A finnországi Seinäjokiban rendezendő viadal nem az első megméretése a fiataloknak a szezonban, ám kétség kívül az eddigi legfontosabb: a sorozat egy héttel később, december elején ugyanott folytatódik, majd februárban a harmadik világkupa után már a vb következik Németországban.

A Kóti Gábor vezette juniorválogatott legutóbb Inzellben, a Frillensee-kupán álltak rajthoz, a tagok közül pedig többen is egyéni és szezoncsúcsot ünnepelhettek.

„A Németországban legjobban szereplő fiatalok kapták meg a lehetőséget, hogy a világkupán is szerepeljenek – kezdi Kóti. – Bödei Bálint és Sipos János alkotja a fiúkülönítményt, míg a lányoknál Füzesy Ilka, Vancsó Rebeka és Bíró Hanna próbálhat szerencsét Finnországban. Már a helyszínen vagyunk, a következő napokban pedig felmérjük a pályát és élesítjük a fiatalok formáját. Az első világkupaverseny után sem utazunk haza, hiszen egy héttel később ugyanitt ismét jégre állnak a versenyzőink. Elsősorban az idővel futnak versenyt a fiatalok, az események sikerét is abban mérjük, nem a helyezésekben. Jó példa Bödei Bálint, aki tavaly ötből négy távon is országos csúcsot javított; tőle a finnországi megméretésen is jó teljesítményt várok, nagy öröm lenne; a számok mellett persze az is óriási öröm lenne, ha a legjobb tízben végezne. A csapatban két fiatalabb koris is szerepel: Vancsó Rebeka és Sipos János egyaránt 16 éves, és mindketten ott vannak a korosztályuk élvonalában; ez óriási szó, tekintve, hogy gyorskorcsolyapályánk nincs Magyarországon.

A csúcsformát a junior-világbajnokságra időzítjük, az a verseny a legfontosabb az évadban,

de az Universiadét se felejtsük el: Füzesy Ilka és Bödei Bálint képviseli majd a magyar színeket. Tartalmas időszak közeledik, remélem, a lehető legjobban sikerülnek majd.”

(A kiemelt kép forrása: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
9 perce

A Milan büntetőt rontott, a Juve sorozatban harmadszor ikszelt

Olasz labdarúgás
14 perce

Világcsúcsok dőltek meg a súlyemelő-világbajnokságon

Egyéb egyéni
18 perce

Kylian Mbappé a lelátón ünnepelt: öccse, Ethan gólja akadályozta meg a PSG győzelmét Lille-ben

Francia labdarúgás
28 perce

Európai kézilabdaligák: már Imre Bence csapata sem százszázalékos

Kézilabda
1 órája

Ötvös Bence elmondta, mennyire volt feldúlt Robbie Keane az öltözőben

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosár NB I: negyven ponttal nyert a Pécs, mérlege továbbra is hibátlan

Kosárlabda
2 órája

Századosok napja: a 100. hazai NB I-es mérkőzésén a Kisvárda megverte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik