Ökölvívás: aranyéremmel zárta a magyar csapat a junior Eb-t

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.10.04. 19:15
Címkék
A magyar csapat egyetlen érmét szerezte az olaszországi junior ökölvívó Eb utolsó napján Nileborg Krisztián, aki magabiztos sikerek után a keddi döntőjét – ellenfele orrtörése miatt – mérkőzés nélkül nyerte meg.

Sűrű felkészülési program után vágott neki a szeptember végén kezdődő junior Európa-bajnokságnak a tízfős magyar válogatott, amelynek esélyeit a vezetőedzővel, Törteli Ferenccel latolgattuk a kontinensviadal előtt.Törteli Ferenccel latolgattuk a kontinensviadal előtt.

A junior Eb-n aranyérmes Nileborg Krisztián immár egy éve veretlen Forrás: MÖSZ
A junior Eb-n aranyérmes Nileborg Krisztián immár egy éve veretlen Forrás: MÖSZ

A junior Eb-n aranyérmes Nileborg Krisztián immár egy éve veretlen  •  Forrás: MÖSZ

„A célokról nehéz beszélni, hiszen rengeteg múlik a sorsoláson, illetve olyan apróságokon, hogy ki milyen lábbal kel fel. Nagyon bízom a fiatalokban, és abban, hogy érmekkel fogunk hazatérni; ha jól jön ki a lépés, akkor akár többször is ünnepelhetünk majd” – mondta az olaszországi eseményt megelőzően a szakember.

A küldöttség végül „csak” egyszer ünnepelhetett, viszont akkor a legfényesebb érmet. A 16 éves Nileborg Krisztián csúcsformában várta a korosztályos Európa-bajnokságot: a tavalyi junior kontinensviadal óta egyszer sem kapott ki, ennek megfelelően azóta szép számmal gyűjtögette az érmeket a hazai és nemzetközi megméretéseken egyaránt. A fővárosi Strong Hand Boxing Team ifjú öklözője Montesilvanóban ír ellenféllel kezdett a 70 kilogrammosok között, a sikerével pedig biztossá vált, hogy érmet szerez, hiszen rögtön a legjobb négy közé jutott. Az elődöntőben a lengyel Rondos ellen egyhangú pontozással győzött, így készülhetett a keddi, utolsó napi fináléra, ami váratlan forgatókönyv szerint dőlt el, ugyanis az örmény Ohanjan orrtörés miatt nem tudott kiállni ellene, így Nileborg aranyérmet ünnepelhetett, és tovább nyújtotta a győzelmi szériát.

Az 57 kilósok között Frank Dániel közel állt az éremszerzéshez, két siker után a negyeddöntőben a bolgár Ilievtől kapott ki a legnépesebb fiúkategóriában. Hozzá hasonlóan a legjobb nyolc között búcsúzott Müncz Anna (63 kg) és Nyögéri Sára (52 kg) is, míg Nagy Mátyás (54 kg), Kozák Kevin (52 kg), Benedek Péter (48 kg), Dóka Zalán (75 kg) és Varga Sára (57 kg) is a nyolcaddöntőben esett ki, Budai Szebasztián (66 kg) pedig szoros meccsen maradt alul a legjobb tizenhat közé jutásért.

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A negyedik győzelmét is megszerezte a Stuttgart

Német labdarúgás
3 perce

Erste Liga: egy harmadig bírta a Dunaújváros, hétig jutott a DEAC

Jégkorong
8 perce

Pogacar 75 kilométeres szóló végén az Eb-t is megnyerte

Kerékpár
19 perce

Sorozatban harmadszor kapott ki otthon a Fiorentina, simán nyert a Bologna

Olasz labdarúgás
25 perce

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
28 perce

Maráz Zsuzsanna: Tudtam, hogy Mórocza Andrea megnyeri a Spartathlont

Csupasport
31 perce

Niké Liga: Szakolca–Dunaszerdahely

Minden más foci
35 perce

Hátrányból nyert a KTE; megszakadt a BVSC rossz sorozata; vezet a Honvéd és a Csákvár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
39 perce
Ezek is érdekelhetik