Labdarúgás: nehéz feladat vár az MTK Budapestre az ifi BL-ben

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.10.25. 12:19
Az izraeli Ashdod elleni ifi BL-meccs előtt az MTK Budapest U19-es labdarúgócsapatának vezetőedzője, Horváth Dávid nyilatkozott a klub honlapjának.

Az MTK Budapest U19-es csapata magabiztosan vette az ifi BL jelenegi kiírásának első akadályát, 4–0-s összesítéssel jutott tovább a lett Jelgava ellen a bajnoki ágon. A második körben az izraeli Ashdod ellen készülnek a fővárosi fiatalok, akik szerdán idegenben,egy héttel később pedig otthon lépnek pályára.

 

Nehéz feladat vár az MTK-s fiatalokra Forrás: sandorkaroly.hu
Nehéz feladat vár az MTK-s fiatalokra Forrás: sandorkaroly.hu

Nehéz feladat vár az MTK-s fiatalokra • Forrás: sandorkaroly.hu

 

HorváthDávid vezetőedző a helyszínen tekintette meg az ellenfelük FK Borac Banja Luka elleni visszavágóját, ami után a klubja honlapjának nyilatkozott.

„Az Ashdod ugyanolyan meggyőző eredménnyel jutott ebbe a körbe és egyértelműen megállapítható, hogy nagyobb játékerőt képviselő csapat, mint a Jelgava volt. Egyéni képességekben és csapatszinten is komoly kihívás elé fognak állítani minket. A helyszínről könnyen megállapítható volt, hogy fizikailag is erős, dinamikus játékosok alkotják keretüket, komoly nyomásgyakorlásra képesek labda nélkül, míg labdabirtoklás esetén céljuk, hogy minél gyorsabban az ellenfél védőzónájába érjenek. Érett, modern futballra képesek attól függetlenül, hogy a felnőtt keretükben csak egy U19-es futballista van. Az izraeli felnőtt klubfutballt nem kell senkinek sem bemutatni, az utánpótlásukról pedig elég annyi, hogy U21-ben második helyen zártak a mi selejtezőcsoportunkban, míg U19-ben csak hosszabbításban veszítették el a döntőt Anglia ellen. Az elmúlt időszakban mindig itthon kezdtük a párharcokat, ez most másképp lesz. Ennek megvan a jó és a rossz oldala is, de már idegenben szeretnénk jó eredményt elérni. Hasonló játékkal készülünk mindkét meccsre, ilyen szempontból mindegy, hol rendezik az odavágót.”

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
7 órája

Több mint sportlétesítmény – átadták az MTK Sportparkot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:11

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:06

Molnár Ádin elárulta, mit üzent Molnár Rajmundnak az ollózós gólja után

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 07:55

Molnár Ádin villanásával nyert az MTK a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 21:56

Női NB I: négygólos győzelemmel folytatta hibátlan szereplését az MTK, győzött az Újpest is

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 13:24

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Csonka András: Lendületet adhat a kupában aratott győzelem

Labdarúgó NB I
2025.09.17. 11:02
Ezek is érdekelhetik