Labdarúgás: a hét végén indulnak a korosztályos kiemelt bajnokságok

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.09.01. 13:24
Címkék
A három hónapos szünetet követően a hét végén újra fordulót rendeznek az utánpótláskorú labdarúgók első osztályú pontvadászataiban; a korosztályos kiemelt bajnokságok ismét kiélezett küzdelemmel kecsegtetnek.

Változatosan alakultak a nyár elején véget érő korosztályos kiemelt bajnokságok versenyfutásai, ugyanis volt, amelynél már kora tavasszal eldőlt, hogy kié lesz a bajnoki cím, míg máshol egészen az utolsó fordulóig kellett várnunk, hogy megtudjuk, mely utánpótláscsapat ér fel a csúcsra.

Sorozatban harmadik éve, hogy megújult formában rendezik meg a fiatalok első osztályú küzdelmeit. Az őszi alapszakasz legjobb nyolc csapata tavasszal a rájátszásban folytatja, az elért helyezéseknek megfelelően többletpontokról indulva. Kiemelt csoportokat az U14-es korosztálytól kezdve alkotnak a klubok.

Az MTK Budapest U19-es fiataljai a bajnokság mellett az ifi BL-ben is szerepelhetnek Forrás: sandorkaroly.hu
Az MTK Budapest U19-es fiataljai a bajnokság mellett az ifi BL-ben is szerepelhetnek Forrás: sandorkaroly.hu

Az MTK Budapest U19-es fiataljai a bajnokság mellett az ifi BL-ben is szerepelhetnek  •  Forrás: sandorkaroly.hu

Az U19-esek között a legutóbbi évadban megvédte a bajnoki címét az MTK Budapest korosztályos együttese, ráadásul rendkívül magabiztos módon. Az elmúlt két idényben Horváth Dávid által vezetett korosztályt a nyártól Balogh Béla irányítja, amely szeptember 3-án a Ferencváros ellen kezdheti meg ismét az aranyért folyó versenyfutást. Az együttesre azonban nem csak hazai, külföldi feladatok is várnak az ősszel, ugyanis az ifi BL-ben fogják képviselni Magyarországot. Az oda-visszavágós párharcban a lett FK Jelgava lesz az ellenfelük.

Hasonlóan simán húzta be az első helyet az U14-esek 2021/22-es kiírásában a Budapest Honvéd korosztályos csapata, amelycímet védene eggyel fentebb lépve, és ahhoz sem fér kétség, hogy a Várda Labdarúgó Akadémia (tavalyi U15-ös bajnok), a Puskás Akadémia (U16) és a Ferencváros (U17) is újra a dobogó legfelső fokát fogja megcélozni.

Az U16-os kiemelt pontvadászat pénteken, az U14-es, az U15-ös, az U17-es és az U19-es pedig egyaránt szombaton kezdődik. Részletes program az MLSZ adatbankjában érhető el.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Pogacar 75 kilométeres szóló végén az Eb-t is megnyerte

Kerékpár
10 perce

Sorozatban harmadszor kapott ki otthon a Fiorentina, simán nyert a Bologna

Olasz labdarúgás
16 perce

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
19 perce

Maráz Zsuzsanna: Tudtam, hogy Mórocza Andrea megnyeri a Spartathlont

Csupasport
22 perce

Niké Liga: Szakolca–Dunaszerdahely

Minden más foci
27 perce

Hátrányból nyert a KTE; megszakadt a BVSC rossz sorozata; vezet a Honvéd és a Csákvár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
30 perce

NB II: FC Ajka–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
33 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
33 perce
Ezek is érdekelhetik