Ökölvívás: magyarokhoz méltó produkciót nyújtottak a serdülők az Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.08.24. 11:25
Címkék
A serdülő ökölvívó-válogatott vezetőedzője, Dorkó Péter értékelte az Utánpótlássportnak a múlt hét végén befejeződött törökországi Európa-bajnokságot, amelyen a magyar fiatalok egy ezüst- és két bronzérmet szereztek.

Az augusztus 12-21. között zajló serdülő Európa-bajnokságról nem üres kézzel tértek haza a magyar fiatalok, hiszen hárman is dobogóra állhattak. A törökországi Erzurumban rendezett kontinensviadalon két fiú és egy lány nyakába akasztottak érmet.két fiú és egy lány nyakába akasztottak érmet.

Három Eb-éremmel térhettek haza Törökországból a serdülő fiatalok Forrás: MÖSZ
Három Eb-éremmel térhettek haza Törökországból a serdülő fiatalok Forrás: MÖSZ

Három Eb-éremmel térhettek haza Törökországból a serdülő fiatalok  •  Forrás: MÖSZ

A 70 kilogrammos súlycsoportban induló Kapcsos Vivien érme már a sorsoláskor biztossá vált, hiszen az elődöntőben kezdhetett; a vereségével végül harmadik lett. Szintén a dobogó alsó fokára állhatott fel Tószegi Ferenc (66 kg), aki két siker után kapott ki a legjobb négy között. A legjobb eredményt a 14 esztendős Körömi Ábel (42 kg) gyűjtötte be, aki egészen a fináléig masírozott, ám az augusztus 20-án megrendezett döntőben nem bírt görög ellenfelével.

A magyar fiatalok teljesítményét a serdülőválogatott vezetőedzője, Dorkó Péter értékelte.

„A lányok nagyrészt a klubjaikban készültek az eseményre, központi programjuk kevesebb volt, mint a fiúknak. Nem lett volna baj, ha többet edzenek válogatott körülmények között, mert akkor valószínűleg könnyebben felveszik a nemzetközi mezőny tempóját – kezdi a lányokkal kapcsolatban Dorkó. – Ennek ellenére dicséret illeti őket. A Kapcsos testvérek mérkőzéseinek végkimenetelével nem értünk egyet, visszanézve az összecsapásokat mindketten az ukrán ellenfelük fölé kerekedtek. Nevezzük bírói tévedéseknek, ám ez sajnos lánycsapatunk végső mérlegét is befolyásolta. A fiúk mindenkivel felvették a versenyt, szépen teljesítettek. Ábel és Feri produkciója meglepett minket, attól függetlenül, hogy előzetesen gondoltuk, hogy akár érmet is szerezhetnek. Sajnos náluk is megfigyelhető volt bizonyos fokú kishitűség, ami általában a magyar ökölvívókra igaz. Ezt a mentális faktort fejleszteni kell, hiszen az egészséges önbizalom sokat segít a bunyó közben. Ettől függetlenül magyar ökölvívóhoz méltó módon harcoltak a fiatalok. Jövőre a juniorok között is meg fogják állni a helyüket, ebben biztos vagyok.”

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2 perce

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
9 perce

Djokovics nehéz mérkőzésen jutott tovább, 16. alkalommal lesz ott a wimbledoni negyeddöntőben

Tenisz
17 perce

Egyedülálló mestermű – Claudio Ranieri-sorozat, 3. rész

Képes Sport
36 perce

Úszás: „Nem kell szégyenkeznünk!” – Sós Csaba

Utánpótlássport
43 perce

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
1 órája

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
1 órája

Az Alexandriai Könyvtár képviselője bejelentette: arab nyelvű Puskás-életrajz készül

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik