Műkorcsolya: két magyar debütáns is szerepelt a kassai juniorviadalon

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.09.06. 13:39
Címkék
Múlt héten rendezték Kassán a junior Grand Prix-sorozat harmadik állomását, amelyen a magyar korcsolyázók közül Papp Vivien és Vlasenko Aleksandr lépett a jégre.

A hét állomást tartalmazó Junior Grand Prix-sorozat harmadik megállóján, Kassán húzott korcsolyát két magyar fiatal, Papp Vivien és Vlasenko Aleksandr, akik egyaránt első ízben mérettek megebben a korosztályban szeptember 2-4. között.Papp Vivien és Vlasenko Aleksandr, akik egyaránt első ízben mérettek megebben a korosztályban szeptember 2-4. között.

A Magyar Korcsolyázó Szövetség beszámolója szerintVivien csütörtökön a mezőny második legfiatalabb résztvevőjeként a Gettómilliomos című film zenéjére nagyon energikus és teljesen hibátlan rövidprogamot mutatott be, amely az idén szólóugrásként előírt flip mellett – a női műkorcsolyában nem gyakori tripla axelt leszámítva – a másik legnehezebb tripla ugrást, a lutzot is tartalmazta. Ezzel a 7. helyet szerezte meg úgy, hogy csak orosz, dél-koreai és amerikai versenyzők előzték meg.

Jól sikerült a 13 éves Papp Vivien juniorok közötti debütálása Forrás: Magyar Korcsolyázó Szövetség
Jól sikerült a 13 éves Papp Vivien juniorok közötti debütálása Forrás: Magyar Korcsolyázó Szövetség

Jól sikerült a 13 éves Papp Vivien juniorok közötti debütálása  •  Forrás: Magyar Korcsolyázó Szövetség

A Hoffmann Korcsolya Akadémia műkorcsolyázója szombaton a 42. utca című musical zenéjére hasonlóan kirobbanó produkcióval folytatta: a többek között a korcsolyázótudást és az előadásmódot magában foglaló komponensekre a fentebb említett, nagy korcsolyanemzetekből kikerülő versenyzők után ő kapta a legmagasabb pontszámot. Kűrjében, akárcsak a rövidprogramjában, két forgását is 4-es, azaz a legmagasabb szintűre, lépéssorát pedig 3-as szintűre értékelték, a tripla ugrásokat tekintve azonban becsúszott néhány kisebb hiba. Mivel technikailag az első napon előtte végzők mellett még egy amerikai, illetve egy svájci lány nehezebb programot mutatott be, a kűrben és így összetettben is a 9. helyen zárt.

Vlasenko Aleksandrnak nemcsak a debütálás izgalmával kellett megbirkóznia: már megérkezésekor bokafájdalommal küzdött, és az sem volt biztos, hogy el tud indulni a versenyen. A helyszínen lévő orvosokkal konzultálva edzőjével, Gór-Sebestyén Júliával együtt végül úgy döntöttek, jégre lép. Így injekciókkal a lábában mutatkozott be a nemzetközi juniormezőnyben – de a produkcióit látva ezt aligha vehettük észre.

A rövidprogramot, amelyben Michael Bublé Feeling Good című slágerére korcsolyázott, egy tripla-tripla kombinációval kezdte, és a technikai értéket tekintve nem sokkal maradt el attól, amit a hazai tesztversenyen kapott, így a 15. helyet szerezte meg. Az Elton John The One című szerzeményére koreografált kűrjében is az utolsó pillanatig küzdött – míg a tesztversenyen csak egy tripla-tripla ugrássort mutatott be, most, kis hibával ugyan, de egy tripla-tripla ugráskombinációt is bepörgetett, valamint ezúttal a programja utolsó elemeként szolgáló forgáskombinációt is jól kivitelezte, és összetettben a 16. helyen végzett.

A versenysorozat első két állomásáról bővebben ITT és ITT olvashat.

További korosztályos hírekKORCSOLYASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik