Labdarúgás: újra legyőzték a szlovéneket U17-es leányaink

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 17:12
Címkék
Egyelőre nagyszerűek az előjelek az U17-es leány Európa-bajnoki elitkör március 18-án kezdődő, szombathelyi tornájára: a magyar válogatott a keddi, idegenbeli siker után csütörtökön Nagykanizsán is legyőzte a szlovén nemzeti csapatot (2–1).

Bár az első, 3–0-s siker után döcögősebben indult a kanizsai „visszavágó”, az újabb felkészülési meccs végén megint a mieink örülhettek. Schumi Dorottya szakvezető együttese egy buta védelmi hiba után a 13. percben hátrányba került, de nyolc perccel későbbNagy Fanni fejesével gyorsan egyenlített. Sőt a 28. percben már itt volt az előny, miután – az éppen Nagy által helyzetbe hozott – Pápai Emőke nem hibázott (2–1). A folytatásban nagy fölényben játszott a házigazda csapat, de újabb gól már nem született.Schumi Dorottya szakvezető együttese egy buta védelmi hiba után a 13. percben hátrányba került, de nyolc perccel későbbNagy Fanni fejesével gyorsan egyenlített. Sőt a 28. percben már itt volt az előny, miután – az éppen Nagy által helyzetbe hozott – Pápai Emőke nem hibázott (2–1). A folytatásban nagy fölényben játszott a házigazda csapat, de újabb gól már nem született.

Két meccs, két győzelem – ez az U17-es leányválogatott szlovének elleni mérlege Forrás: MLSZ
Két meccs, két győzelem – ez az U17-es leányválogatott szlovének elleni mérlege Forrás: MLSZ

Két meccs, két győzelem – ez az U17-es leányválogatott szlovének elleni mérlege  •  Forrás: MLSZ

„Csak egy napot pihenhettünk, és a fáradtság jelei meg is látszódtak a játékunkon – értékelt Schumi Dorottya szövetségi edző az MLSZ honlapjának. – Ezzel együtt is lehetett volna nagyobb különbségű a győzelmünk, de természetesen így is örülünk. Már nagyon várjuk az elitkört!”

A magyar válogatott március 18-ától az Eb-selejtezősorozat szombathelyi elitkörében szerepel Románia, Izland és Oroszország csapatának társaságában.

 

U17-ES LEÁNY FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, NAGYKANIZSA
MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 2–1 (2–1)
A magyar gólszerzők: Nagy Fanni (21.), Pápai Emőke (28.)
Magyarország: Török Noémi – Sain Anna, Hodászi Eszter, Németh Diána, Benke Dorka (Kovács Aida, 73.) – Siber Glória (Hajpál Melissza, 84.), Savanya Csilla, Bokor Blanka, Sali Rebeka (Sipőcz Virág, 73.) – Nagy Fanni – Pápai Emőke (Tenyei-Tóth Rebeka, 73.)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
4 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
4 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
5 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
5 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
5 órája
Ezek is érdekelhetik