Öttusa: aranyérmes a magyar leánycsapat az U17-es világbajnokságon

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.20. 17:42
Címkék
„A lányok bearanyozták a napunkat” – értékelt büszkén Szloboda József, az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, ami nem is csoda, hiszen a lányok pályafutásuk első világbajnokságán rögtön két érmet szereztek az egyéni döntőben Dobronyi Dorina és Tóth Dorka révén, amivel természetesen a csapatversenyben is fölényes diadalt arattak.

Megszerezte első dobogós helyezéseit a magyar küldöttség a szófiai U17-es és U19-es világbajnokságon. Korábban Szloboda József utánpótlás szövetségi kapitány úgy nyilatkozott honlapunknak, hogy a fiatalabb korosztály számára nagy kihívást fog jelenteni a fizikai regenerálódás, mivel a versenyzőkelőször találják szemben magukat a selejtezővel, vagyis néhány nap leforgása alatt kétszer is csúcsformában kell lenniük. Nos, az U17-es lányok elég jól vették az akadályt, hiszen Dobronyi Dorina ezüstöt, Tóth Dorkabronzérmet szerzett az egyéni döntőben. A verseny végtelenül szoros volt, elvégre a hazai pálya előnyét élvező fehérorosz Svetla Zgurova mindössze egy ponttal gyűjtött többet összesítésben, mint az egyaránt 1005 egységgel záró magyarok. A végtelenül szoros versenyfutás annak fényében is rendkívüli, hogy az U17-es korosztálynak kettővel kevesebb számot rendeznek, vagyis vívásban és lovaglásban nem osztottak pontokat.Szloboda József utánpótlás szövetségi kapitány úgy nyilatkozott honlapunknak, hogy a fiatalabb korosztály számára nagy kihívást fog jelenteni a fizikai regenerálódás, mivel a versenyzőkelőször találják szemben magukat a selejtezővel, vagyis néhány nap leforgása alatt kétszer is csúcsformában kell lenniük. Nos, az U17-es lányok elég jól vették az akadályt, hiszen Dobronyi Dorina ezüstöt, Tóth Dorkabronzérmet szerzett az egyéni döntőben. A verseny végtelenül szoros volt, elvégre a hazai pálya előnyét élvező fehérorosz Svetla Zgurova mindössze egy ponttal gyűjtött többet összesítésben, mint az egyaránt 1005 egységgel záró magyarok. A végtelenül szoros versenyfutás annak fényében is rendkívüli, hogy az U17-es korosztálynak kettővel kevesebb számot rendeznek, vagyis vívásban és lovaglásban nem osztottak pontokat.

Aranyérmet szereztek az U17-es lányok Forrás: Hungarian Modern Pentathlon
Aranyérmet szereztek az U17-es lányok Forrás: Hungarian Modern Pentathlon

Aranyérmet szereztek az U17-es lányok  •  Forrás: Hungarian Modern Pentathlon

Ha már párhuzamba állítottuk a két lányt, említsük meg azt is, miszerint mindketten remekül teljesítették a kombinált számot. Dobronyi a 11., Tóth a 25. helyről várta a finálé utolsó számát, a végén azonban mégis érmes pozíciókban zárták a korosztályos viadalt, ami bravúros. Kozma Réka 9. helyezésével aztán csapatban egyenesen a mennybe mentek U17-eseink: aranyérmet szereztek.A verseny után Szloboda József is elégedetten értékelte a fiatalokteljesítményét.

„A lányok bearanyozták a napunkat. Elmondhatatlanul büszke vagyok rájuk, hiszen kiválóan időzítették a formájukat. A kaunasi Európa-bajnokságon is szépen ragyogott a hét érem, amit bezsebeltünk, de ez mégis csak egy világbajnokság, ahol a korosztály krémje mérte össze erejét, és jó érzés kimondani, hogy nem volt nálunk jobb csapat ezen a megméretésen. A lányok egy pont híján 3000-ret gyűjtöttek, ami kimagaslóan jó eredménynek számít, illetve az sem hangzik rosszul, hogy négyen képviselték Magyarországot a döntőben, közülük hárman a legjobb tízben végeztek.Remélem, a folytatás is ilyen szép lesz.”

Ne feledkezzünk meg a negyedik magyar leányzóról sem: László Beáta a 12. helyen végzett a versenyben. Az U17-es lányok mellett az U19-es vegyes váltónak is szurkolhattak a magyar öttusasport szerelmesei Szófiában. A Kállai-Simóka Nóra,Katona Bence felállású egység a 10. helyen fejezte be a viadalt.

További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
5 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
5 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik