Kosár: számvetés a leány kadét playoff öt fordulója után

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.25. 08:59
Címkék
„Abszurd különbségek vannak a mezőnyben. A felsőház lényege az lenne, hogy maximum húsz ponttal jobb az egyik alakulat a másiknál. Ehhez képest mi annak örülünk, ha csak harminccal nyerünk” – jellemzi a leány kadét kosárlabdázók rájátszásának erőviszonyait öt forduló után Tursics Sándor, a Csata DSE korosztályos csapatának vezetőedzője.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huÖt fordulón van túl a leány kadét kosárlabdázók felsőházának rájátszása, amely eddig a papírforma szerint alakul, hiszen a Csata DSE veretlenül vezet, második a Vasas Akadémia és harmadik a KSC Szekszárd.
Krasznai Bence –utanpotlassport.huÖt fordulón van túl a leány kadét kosárlabdázók felsőházának rájátszása, amely eddig a papírforma szerint alakul, hiszen a Csata DSE veretlenül vezet, második a Vasas Akadémia és harmadik a KSC Szekszárd.

A szekszárdi együttes eddig csak a pasarétiektől kapott ki, és szoros mérkőzésen a Kosárlabda Akadémia Pécstől.Harsányi Mária vezetőedzője így értékeli csapata eddigi teljesítményét:
„Váltakozó formát mutatunk. Sikeresebb rájátszásra számítottam. A legmérgesebb a Pécs ellen elszenvedett vereség miatt vagyok, hiszen nagyon rosszul védekeztünk, és amiatt kaptunk ki egy ponttal a végjátékban. A kezdőcsapatában két szerb játékos is volt, aki kiemelkedett a mezőnyből.”

A Szekszárd mestere arról is beszélt, hogy nagyon fontos játékosa esett ki a keretből az egész szezonra. Haag Panna keresztszalag-szakadással és porcleválással bajlódik, s mondhatni, ő volt Tolnai megyeiek védelmének a középpontja. Ennek ellenére célként tűzték ki, hogy dobogóra állnak az országos döntőn.

A Vasas Akadémia mindenképpen dobogóra szeretne állni a fináléban
A Vasas Akadémia mindenképpen dobogóra szeretne állni a fináléban

A Vasas Akadémia mindenképpen dobogóra szeretne állni a fináléban

A Vasas Akadémia a DVTK-val és a Csata DSE-vel szemben maradt alul, de így is stabilan őrzi a második helyét. Utóbbitól hatalmas, 52 pontos vereséget szenvedett.

Diósadi-Deák Éva, az alakulat vezetőedzője összegezte az eddig történteket:
„Hullámzó teljesítményt nyújtunk meccsenként, és azokon belül is. A rájátszásban Dombai Rékát nélkülöznünk kell, mivel ő már a felnőttek között bizonyít. Azonban reális esély van rá, hogy a döntőben már erősíti a gárdát. A legnagyobb ellenfelünk a Csata. Bízom benne, hogy a fináléban felvesszük velük a ritmust. Egy biztos: dobogóra szeretnénk állni.

Tursics Sándor, a Csata DSE kadétjainak vezetőedzője vélekedik a bajnokságról, és a rájátszásban történtekről, miután csapata eddig veretlenül vezet:
Abszurd különbségek vannak a mezőnyben. A felsőház lényege az lenne, hogy maximum húsz ponttal jobb az egyik alakulat a másiknál. Ehhez képest mi annak örülünk, ha csak harminccal nyerünk. Nem lehet más a célunk, mint a végső győzelem. Valószínűleg Dombai Réka segíti a Vasast a döntőben, és így egész jó meccset játszhatnánk velük. Rajta kívül még a Szekszárd és a DVTK Akadémia bírversenyképes együttessel. Persze a Pécs is, főleg, ha addig igazol még hét-nyolc szerb játékost…”

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Óriási fölénnyel nyerték a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
11 perce

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
12 perce

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
13 perce

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
17 perce

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
46 perce

Két SUPport SC-aranyérem hosszútávon a SUP ob-n

Egyéb egyéni
59 perce

Strandröplabda-ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
1 órája

Tusványos 2025: A primér prevenció a legfontosabb – Mocsai Lajos

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik