Sportlövészet: Nyitrán az utánpótlás-válogatott

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.10. 15:52
Címkék
Szlovákiába utazott a magyar sportlövő utánpótlás-válogatott, hogy hét szomszédos ország legjobb fiataljaival nemzetközi versenyen mérje össze tudását. A huszonhét versenyzőtől nem várnak kiemelkedő teljesítményt a tesztversenyen, ugyanakkor a jövő évi Heraklész-keret összeállításakor beszámítják a hétvégi teljesítményt. A korosztálynak a jövő évi ifjúsági olimpiai lesz az egyik legfontosabb versenye, amelyre itthon, Győrött kvalifikálhatják magukat a legjobbak.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huCsak nevében lesz azonos az Olimpiai Reménységek Versenyével a hét végi, nyitrai sportlövő utánpótlás-viadal, a klasszikus ORV-t ugyanis ebben a sportágban május elején rendezik. A mostani szlovákiai verseny is hagyományos megméretés a fiatalok számára, hiszen az idén már 23. alkalommal szerepel a versenynaptárban, de jelentőségében elmarad a Csehországban tavasszal lebonyolított, igazi ORV-től. Összesen hét ország legjobb sportlövői vesznek részt a viadalon, a magyar csapat az ukrán, a szlovák, a bolgár, a horvát, a szerb és a cseh válogatott ellenében lép lőállásba.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huCsak nevében lesz azonos az Olimpiai Reménységek Versenyével a hét végi, nyitrai sportlövő utánpótlás-viadal, a klasszikus ORV-t ugyanis ebben a sportágban május elején rendezik. A mostani szlovákiai verseny is hagyományos megméretés a fiatalok számára, hiszen az idén már 23. alkalommal szerepel a versenynaptárban, de jelentőségében elmarad a Csehországban tavasszal lebonyolított, igazi ORV-től. Összesen hét ország legjobb sportlövői vesznek részt a viadalon, a magyar csapat az ukrán, a szlovák, a bolgár, a horvát, a szerb és a cseh válogatott ellenében lép lőállásba.

Az együttesek három korosztályban (U20, U18 és U17) versenyeznek, szombaton az egyéni, vasárnap pedig a csapatszámokban. A magyar színeket 27 légfegyveres versenyző képviseli, a puskások és a pisztolyosok a fiúk versenyében 60, a lányok küzdelmében pedig 40 lövéses sorozatokat adnak majd le.

Pekler Zalán már kivívta az ifjúsági olimpián való indulás jogát Forrás: MSSZ
Pekler Zalán már kivívta az ifjúsági olimpián való indulás jogát Forrás: MSSZ

Pekler Zalán már kivívta az ifjúsági olimpiai indulás jogát  •  Forrás: MSSZ

„Nagyon jó időben van ez a verseny, ezért örömmel utazunk – tájékoztatta honlapunkat Joó Éva, a Magyar Sportlövők Szövetségének utánpótlás-koordinátora. – A különböző korosztályok mind megkezdték a rendes őszi munkájukat, igaz, némi időbeli elcsúszással, hiszen vannak, akik tényleg csak néhány napja álltak ismét lőállásba. Itt most nem beszélek a legjobbakról, akik néhány héttel ezelőtt az Európai Ifjúsági Liga eszéki döntőjében bizonyítottak, és aranyérmet nyertek, hiszen ők azért tartják a formájukat. A többiektől, akik a felkészülés legelején járnak, nem várok kiugró eredményt. Ez tesztverseny lesz, most pont az ilyen jellegű megméretésekre van a legnagyobb szükségünk.”

A szakember azt is elmondta, hogy a szűkebb válogatott keret tagjaira figyel leginkább. Különös tekintettel a 2000-2003-as korosztályokra, akiknek a jövő esztendőben az ifjúsági olimpia lesz az egyik legfontosabb nemzetközi eseményük. No, persze a Buenos Aires-i versenyre előbb ki kell vívniuk az indulás jogát, igaz, ebben igen szerencsések lesznek a magyar fiatalok. A második kvalifikációs versenyt ugyanis február végén, Győrött rendezik meg, az Európa-bajnokságot közvetlenül megelőző két napban. Tehát hazai pályán kell megküzdeniük az indulásra jogosító helyekért. Leszámítva Pekler Zalánt, aki már júliusban, Bakuban meglőtte a részvételhez szükséges eredményt.

Ahogy közeleg az év vége, Joó Éva is egyre inkább azon töri a fejét, hogy kik kerülhetnek be a jövő évi Heraklész-keretbe. Mivel nem szeretné a döntést az utolsó pillanatra hagyni, Nyitrán is emiatt figyelni leginkább a fiatalokat. S bár ezek az eredmények nem lesznek döntőek keret kijelölése szempontjából, mégis nagyobb súllyal esnek majd latba, mint bármelyik, átlagos hazai verseny sorrendje.

További korosztályos hírekSPORTLÖVÉSZETBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Figyelnünk kell a japánok gyors mozgására és lefordulásaira

Vizes vb 2025
24 perce

Felkészülés: Szoboszlai a kezdőben, Pécsi és Kerkez a padon a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
50 perce

Korábbi másodosztályú gólkirállyal tuningolná fel halvány támadójátékát a Békéscsaba – NB II-es felvezetés, 3. rész

Labdarúgó NB II
1 órája

Norvég kézibotrány: dőzsölés a konferencián, klubok a tönk szélén

Kézilabda
1 órája

Farkas Erik a Liverpool U18-as csapatával készül

Angol labdarúgás
1 órája

Grappling-siker Varsóban: 26 érmet és csapatbronzot szerzett a magyar válogatott

Egyéb egyéni
2 órája

Schlekmann Márk a BJA-ban bizonyítani akarja, hogy magasabb szinten is megállja helyét

Jégkorong
2 órája

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik