Női kosárutánpótlás: együttműködési megállapodást kötött Kecskemét és Pécs

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.05. 14:17
Címkék
Együttműködési megállapodást kötött a kecskeméti és a pécsi utánpótlás-nevelő műhely, az erről szóló szerződést két egykori játszótárs, Béres Tímea és Iványi Dalma látta el kézjegyével.

L. G. Együttműködési megállapodást kötött a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia és a Pécsi Vasutas Sportkör női kosárlabda utánpótlás-szakosztálya. A közös munka célja, hogy a klubok a tapasztalatok cseréje és egymás segítése révén közösen hatékonyabban, eredményesebben végezhessék el munkájukat. Az együttműködés első közös eseménye az a torna volt, amelyet az új, kecskeméti csarnok megnyitása alkalmából rendeztek a szervezők.L. G. Együttműködési megállapodást kötött a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia és a Pécsi Vasutas Sportkör női kosárlabda utánpótlás-szakosztálya. A közös munka célja, hogy a klubok a tapasztalatok cseréje és egymás segítése révén közösen hatékonyabban, eredményesebben végezhessék el munkájukat. Az együttműködés első közös eseménye az a torna volt, amelyet az új, kecskeméti csarnok megnyitása alkalmából rendeztek a szervezők.

Béres Iványi
Béres Iványi

Béres Tímea és Iványi Dalma

A megállapodást kecskeméti részről Béres Tímea igazgató, míg pécsi oldalról Iványi Dalma utánpótlásedző szignózta. A két korábbi klasszisjátékos régi ismerős, 1994-ben például közösen nyertek U18-as Európa-bajnoki bronzérmet a bulgáriai Veliko Tirnovóban. A felnőttválogatottban is sokat játszottak együtt, Iványi Dalma 138-szor, Béres Tímea 105-ször húzhatta magára a címeres mezt, és akkor még nem is beszéltünk a Pécsett töltött közös és eredményes időszakról.

Most, sportvezetőként ismét összefonódott az útjuk.

„Nagyon örülök, hogy olyan komoly hagyományokkal és játékosállománnyal rendelkező egyesülettel bővíthettük szakosztályunk partneri hálózatát, mint a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia – értékelte az együttműködést a PVSK honlapjának Iványi Dalma. – Az alföldi utánpótlásképző bázis is hasonló filozófia mentén végzi a tevékenységét, mint a PVSK, ugyanakkor mindkét egyesületnek megvannak a maga sajátosságai, amelyek megismerésével a partnerek tovább tudnak fejlődni, és eredményesebbé válni. A földrajzi közelség okán valóban gyümölcsöző lehet a kapcsolat, akár az edzőink szakmai továbbképzésére, akár a csapataink versenyeztetésére gondolunk. Bízom abban, hogy az együttműködésnek köszönhetően mindkét egyesület csapatainak a játéklehetősége bővül: akár a felkészülési tornákra való kölcsönös meghívás, akár a hivatalos versenyeken való együttes szereplés révén.”

Legfrissebb hírek

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
18 perce

Hihetetlen dráma után harmadszor is aranyérmes a magyar válogatott a cukorbetegek futsal Eb-jén

Minden más foci
26 perce

Fábián Sára Ráhel győzött légpisztolyban a Masped-kupán

Egyéb egyéni
30 perce

Aerodinamikus ír szökőkirály szólógyőzelmét hozta a 6. szakasz a Tour de France-on

Kerékpár
32 perce

Szamokovba utazik a Falco a BL-selejtezőre

Kosárlabda
38 perce

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
39 perce

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
1 órája

Bódi Ádám a Tiszakécskéről: Olyan focit játszunk majd, amiért érdemes lesz meccsre járni

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik