Kerékpársportok: Csobán nagyot tekert

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.29. 14:34
Címkék
Egyedülálló lehetőséget kapott a kerékpáros Miksa Csobán, aki a hétvégén egy rangos belga csapat színeiben indulhatott a Párizs-Roubaix országúti megméretésen. A 15 éves versenyző az előkelő 12. helyen végzett a 220 fős mezőnyben.

Leiner Soma A HungaroFondo fiatalját korosztálya legjobb versenyzőjének tartják a magyar mezőnyben, ám önmagában ez kevés lenne, hogy Nyugat-Európában is felfigyeljenek rá. A lehetőség azután érkezett, hogy a belga Cannibal Team hazánkban járt felkészülésen: „Az EYOF-ra edz a belga csapat egyik versenyzője. Ennek apropóján érkezett az egyesület Magyarországra, és itt akadt meg az edzők szeme Csobán teljesítményén. Felajánlották, hogy a színeikben indulhat a híres Párizs-Roubaix versenyen”-tudtuk meg Tolnai Zsanettől, a kerékpáros edzőjétől.Leiner Soma A HungaroFondo fiatalját korosztálya legjobb versenyzőjének tartják a magyar mezőnyben, ám önmagában ez kevés lenne, hogy Nyugat-Európában is felfigyeljenek rá. A lehetőség azután érkezett, hogy a belga Cannibal Team hazánkban járt felkészülésen: „Az EYOF-ra edz a belga csapat egyik versenyzője. Ennek apropóján érkezett az egyesület Magyarországra, és itt akadt meg az edzők szeme Csobán teljesítményén. Felajánlották, hogy a színeikben indulhat a híres Párizs-Roubaix versenyen”-tudtuk meg Tolnai Zsanettől, a kerékpáros edzőjétől.

Miksa Csobán múlt csütörtökön egy helyi belga versenyen is részt vett Fotó: HungaroFondo/Facebook
Miksa Csobán múlt csütörtökön egy helyi belga versenyen is részt vett Fotó: HungaroFondo/Facebook

Miksa Csobán múlt csütörtökön egy helyi belga versenyen is részt vett  •  Fotó: HungaroFondo/Facebook

A Párizs-Roubaix korosztályos megméretésen a fiataloknak 35 kilométert kellett tekerniük, ennek majdnem egyharmadát macskaköves terepen. Az itthon szokatlan körülmények természetesen speciális felkészülést igényeltek.

„Csobán továbbra is a csapattal edzett, az általános és erőnléti programján nem változtattunk, viszont extra tréningeket iktattunk be macskakövön, hogy szokja az új terepet.”

A verseny első 10 helyén kivétel nélkül nyugat-európai kerékpárosok végeztek, amelyből négyet a Cannibal Team adott. Tolnai bízik abban, hogy az együttműködésnek lesz folytatása, hiszen ez lehet az egyik alapvető feltétele annak, hogy a magyar kerékpársport közelebb kerüljön az élmezőnyhöz.

„Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az egyesülettől, és ha minden jól alakul, akkor júliusban többen is elutazhatnak Belgiumba versenyezni. A jelenlegi utánpótlásban bőven van potenciál, sok a tehetség, ám biztosítani kell számukra az állandó versenyeztetést, minél több versenynapot kell szervezni itthon is.

A következő megméretés a hétvégi pályaverseny lesz Brnóban, ahol Miksa Csobán immáron ismét etyeki színekben igyekszik minél jobb eredményt elérni.

További korosztályos híreink KERÉKPÁRBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Aranyszavak a MÁV Előre történelmi duplázása után

Röplabda
9 perce

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
20 perce

Junior világbajnoki ezüstérmesek vezérletével, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar válogatott

Kézilabda
21 perce

Nyéki Balázs nagyon kiakadt: „Második meccs óta össze-vissza vernek minket”

Vízilabda
30 perce

Shaqiri emberhátrányban lőtt hármat, svájci bajnok a Basel!

Minden más foci
39 perce

Újabb német győzelem a mieink csoportjában a hoki-vb-n; Kanada kiütötte Lettországot

Jégkorong
50 perce

Gyors gólváltás után döntetlent játszott egymással a BVSC és a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
51 perce

Könnyedén nyert a Budafok az enervált Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
52 perce
Ezek is érdekelhetik