Újabb Sowunmi Újvárosban

Vágólapra másolva!
2005.11.29. 02:18
Címkék
Mintha tegnap történt volna, pedig lassan már tíz esztendeje, hogy Sowunmi Thomas a Dunaferr csapatának tagjaként robbant be a magyar futball élvonalába. A 27 esztendős, robosztus támadó szerepelt továbbá a Vasasban, a Ferencvárosban, sőt nyolc ízben a magyar válogatottban is. 2005 nyara óta pedig a cseh élvonalbeli Slovacko alkalmazottja. Az idén nyáron újabb Sowunmi bukkant fel a 2000-es bajnok Dunaújvárosban, ugyanis a klub U17-es csapatában játszik a csatár 16 éves öccse, Sowunmi Attila (képünkön).

– Gyakran hasonlítgatnak a bátyádhoz?
– Előfordul, de én nem kifejezetten támadó típusú játékos vagyok, a pálya jobb oldalán érzem otthon magam, azon belül szinte már valamennyi poszton megfordultam. Thomas még a Dunaferrben játszott, amikor engem kilencévesen édesanyánk kézen fogott, levitt a serdülőcsapatba, és azóta is a piros-fehéreknél szerepelek.

– Elégedett lennél a bátyádhoz hasonló pályafutással, vagy többre vágysz?
– Büszke vagyok Thomasra, azt gondolom, már sok mindent elért a futballban. Jó lenne hozzá hasonló karriert befutni, bár én hosszú távon szeretnék stabil válogatott labdarúgó lenni.

– Fizikálisan viszont még fejlődnöd kellene.
– Százhetvenkilenc centi vagyok, de sajnos csak hatvanhárom kiló. A napi edzéseken kívül gyakran lejárok a Duna-partra lépcsőzni, valamint otthon is szoktam erősíteni, a konditerem azonban nem az én világom.

– Igazi sportcsalád vagytok, így nem eshet nehezedre a pluszmunka.
– Anyukám kajakozott, édesapám kosárlabdázott, huszonkét éves nővérem, Mária kézilabdázott a Dunaferr ifjúsági együttesében, de már dzsúdózik. Az alapok megvannak, most már csak tőlem függ, meddig jutok a futballpályán.
Legfrissebb hírek

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál; akár edzőváltás is jöhet

Labdarúgó NB II
13 perce

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
28 perce

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
37 perce

Robbie Keane: A Fradi ellen mindenki úgy hajt, mint az őrült...

Labdarúgó NB I
47 perce

Heti program: kétszer is pályára lép a magyar válogatott, férfi és női kézi BL

Minden más foci
51 perce

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
1 órája

Videó: elképesztő, félpályás gólt szerzett az 51 éves Vincze Ottó

Labdarúgó NB II
1 órája

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik