A kadettek is elkezdik

LASZTOMÉRY ANDRÁSLASZTOMÉRY ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.07.29. 21:01
Címkék
A 18, majd a 20 éven aluli lányválogatott után a héten a 16 évesek is útra keltek, akik Olaszország felé vették az irányt, hogy részt vegyenek a pénteken kezdődő, és augusztus 8-ig tartó korosztályos Európa-bajnokságon.
A tornát először rendezik meg a kontinentális szövetség által újonnan kitalált rendszerben, a FIBA Europe ugyanis eltörölte a selejtezőket valamint a középdöntőket, és az utóbbi évek eredményei alapján erősorrendet felállítva divíziókra osztotta a nevező országok csapatait. Az A-divízióban, a legjobbak között 16 együttes található, méghozzá négy darab négyes csoportban, és a biellai B jelűben ott találjuk a magyar csapatot is, Oroszország, Spanyolország, továbbá Görögország válogatottjának társaságában. A csoportküzdelmek során a kvartettek első két helyén végző együttesek az 1-8. helyért játszanak tovább, a harmadikak és a negyedikek a 9-16. helyért küzdhetenek, a végén pedig az utolsó két csapat búcsúzik az A-divízióból, a kiesettek helyére a két B-divíziós csoport első helyezettje jut fel.A magyar válogatott öt hetet töltött közös edzésekkel, előbb Zalakaroson és Marcaliban - ahol egy négycsapatos nemzetközi tornát megnyerve százszázalékos teljesítményt produkáltak a lányok -, majd eleget téve a csehek meghívásának, három edzőmérkőzést játszottak Nymburkban. "A felkészülés során a csapat elvégezte az előírt feladatokat - mondta Gábor Erzsébet vezetőedző. - Vannak alaphiányosságaink, ám ezeket agresszivitással és odaadással szeretnénk pótolni, gondolok itt a támadásra, valamint a védekezésre egyaránt. A szakma véleménye szerint is erős csoportba kerültünk, orosz-spanyol döntőt várnak kosarasberkekben, de szeretnénk beférkőzni a legjobb nyolc közé, bár a realitás talaján maradva inkább a kilenc-tizenkettedik hely valamelyike lehet a célunk."A MAGYAR KERET: Bóné Zsuzsanna, Hutlassa Fanni, Tóth Bernadett (Csata DSE), Mansaré Finda, Szondy Dóra (BSE), Varga Zsófia, Völgyi Erika (Kanizsa), Vietórisz Ágnes (Debrecen), Laczi Edit (Kecskemét), Jacsó Barbara (Kiss Lenke KS), Lerch Andrea (Pécs), Gadnai Vivienn (Sopron)
Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott, Simon Dániel és Chukwu Hannah továbbjutott

Egyéb egyéni
9 perce

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
16 perce

A 226 centis volt NBA-kosaras majdnem gólt szerzett a labdarúgó Orosz Kupában

Minden más foci
38 perce

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
54 perce

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
1 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik