Póta játszmát sem vesztett

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2003.12.19. 22:12
Címkék
Póta Georgina négy mérkőzésén még játszmát sem vesztett a csoportmérkőzések során a Chilében zajló ifjúsági világbajnokságon, így magabiztosan lépett tovább a már az egyenes kieséses szakaszt jelentő következő fordulóba.
A Statisztika kétszeres egyéni ifjúsági Európa-bajnokát tehát eddig még megszorítani sem tudták, ami jó jelnek számít, ugyanis Pótának – a világranglistán elfoglalt helye alapján is – mindenképpen a mezőny első felében a helye. A lányoknál szereplő másik magyar, Ambrus Tímea egy vereséggel zárta a csoportküzdelmeket, ami figyelembe véve, hogy ellenfele volt többek között a cseh Smistiková, kifejezetten jó eredménynek számít. A fiúknál már korántsem ilyen jó a helyzet, ugyanis a korosztályos világranglistán legelőkelőbb helyen (11.) jegyzett magyar, Jakab János két mérkőzés után még nyeretlen, de Kaiser János, Szarka Levente és Molnár Krisztián sem áll sokkal jobban.Ifjúsági világbajnokság, Santiago de Chile
Egyéni verseny
Fiúk.
Egyéni verseny
Fiúk.
6. csoport: Vu Csi-csi (tajvani)–Kaiser 3:0 (7, 8, 4), Vostes (belga)–Kaiser 3:0 (3, 6, 6), Kaiser–Lowe (új-zélandi) 3:0 (8, 2, 8). 7. csoport: Van Schil (belga)–Szarka 3:0 (7, 6, 9). 8. csoport: Perek (lengyel)–Jakab 3:0 (6, 7, 10). 14. csoport: Molnár K.–Olea (chilei) 3:0 (8, 10, 4)
Lányok. 7. csoport: Póta–Mata (venezuelai) 3:0 (5, 9, 7), Póta–Roy (indiai) 3:2 (–7, 10, –12, 2, 8), Póta–Phai Pang (francia) 3:0 (9, 9, 7), Póta–Molina (chilei) 3:0 (4, 8, 5). 13. csoport: Smistiková (cseh)–Ambrus 3:0 (4, 5, 3), Ambrus–Wu (amerikai) 3:0 (7, 9, 4)
Legfrissebb hírek

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
4 perce

Videó: elképesztő, félpályás gólt szerzett az 51 éves Vincze Ottó

Labdarúgó NB II
18 perce

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
43 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
53 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
1 órája

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik