Hajszál híján bravúr

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.12.16. 22:05
Címkék
Nem sikerült a bravúr, bár nem sok hiányzott hozzá: a magyar ifjúsági fiúcsapat az utolsó csoportmérkőzésen óriási csata végén kikapott 3:2-re Tajvantól, s ezzel elszálltak a negyeddöntős remények.
A csoport második helyét ezzel ugyanis Kína mögött a tajvaniak szerezték meg, így ők kerültek a felső ágra, míg a mieink a 9-12. helyért csatázhattak tovább. Az ellenfél Brazília volt, mégpedig honosított japán játékosokkal. A mérkőzés rendkívül kiélezett csatát hozott, a dél-amerikaiak kétszer, 1:0-ra és 2:1-re is vezettek, ám az ifjúsági Európa Top 12-győztes Jakab János mindkétszer kiegyenlítette a hátrányt. A mindent eldöntő Molnár Csaba–Kosaka öszszecsapáson ismét a mieink futhattak az eredmény után: Kosaka 2:1-es előnyt szerzett, Molnár egyenlített, majd az ötödik szettben végül a sportágban létező legkisebb különbséggel (12:10) győzni tudott. A sportág első ifjúsági világbajnokságán a nemzetközi szövetség szabadkártyájával szereplő magyar válogatott így a folytatásban a 9. helyért mérkőzhet, mégpedig a svédeket 3:1-re legyőző kanadaiak ellen. Ifjúsági világbajnokság, Santiago de Chile
Csapatverseny
Fiúk. A-csoport. Tajvan–Magyarország 3:2. A csoport végeredménye: 1. Kína 3 győzelem, 2. Tajvan 2, 3. Magyarország 1, 4. Venezuela 0
A 9-12. helyért
Magyarország–Brazília 3:2
Molnár Cs.–Matsumoto 1:3 (–7, –6, 9, –4), Jakab–Kosaka 3:0 (6, 7, 5), Molnár K.–Lopez 0:3 (–11, –8, –5), Jakab–Matsumoto 3:1 (–5, 6, 10, 14), Molnár Cs.–Kosaka 3:2 (11, –8, –10, 8, 10)
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
20 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
29 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
42 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
56 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik