A Tursics-csapaton a sor

V. CS.V. CS.
Vágólapra másolva!
2003.08.04. 22:27
Címkék
A magyar női juniorválogatott a múlt héten a szlovákiai Eb-középdöntőben kiharcolta a továbbjutást, szerdától pedig az ifjúságiakon  1986-os vagy annál fiatalabb korosztály  lesz a sor, akik a szolnoki Olaj-csarnokban öt csapat társaságában küzdenek a középdöntőbe jutásért.
A magyar válogatott ellenfele szerdán a svéd, csütörtökön az izraeli, pénteken a lengyel, szombaton a horvát, míg a vasárnapi zárónapon a spanyol nemzeti csapat lesz. A magyar érdekeltségű mérkőzések szerdától szombatig 17 órakor, míg a vasárnapi zárónapon 13 órakor kezdődnek. A mieink vezetőedzője, Tursics Sándor szerint a magyarok jó esélyekkel vághatnak neki a tornának. "A felkészülésünkre nem lehet panasz, hiszen ideális keretek között a fővárosban, Tatán és Mátraházán, az elmúlt héten pedig Szolnokon dolgozhattunk – így a mester. – Közben Csehországban megnyertük az Olimpiai Reménységek Tornáját, amelyen a lengyel, a szlovák és a cseh válogatottat győztük le. A selejtezőn közel egyenlő erejű együttesek találkoznak, a négyből az egyik továbbjutó helyet feltétlenül ki kell harcolnunk.” A magyar keret
Irányítók, hátvédek:
Irányítók, hátvédek:
Semsei Barbara, Pál Szandra, Czank Tímea, Rubold Eszter (Csata DSE), Honti Kata (Orsi). Bedobók: Köllő Rita (BEAC), Tajkov Georgina (Orsi), Somogyi Andrea, Reiner Dóra (Csata DSE), Treit Luca (Debrecen). Centerek: Somogyi Nikolett (BEAC), Horti Dóra (Szolnok)
Legfrissebb hírek

A Csíkszereda tizenegyest hibázott, így nem tudta legyőzni a Petrolult

Minden más foci
14 perce

Elképesztő összegért kelt el a rákkal küzdő norvég kézilabdázónő meze

Kézilabda
48 perce

Amerikából jöttem: Drake Maye az „új Brady”? Újra elitben a Patriots? 

Amerikai sportok
1 órája

A Rijeka nyerte meg a felhőszakadás miatt félbeszakadt Kl-meccset

Európa-konferencialiga
1 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kós Hubert elárulta, mit mondott neki edzője a világcsúcs után

Úszás
2 órája

Alpesisí-vk: Shiffrin újabb rekordokat dönthet

Téli sportok
2 órája

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos a hengerezés

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik