Úszó Eb: Wladár Sándor négy arannyal már elégedett lenne

Vágólapra másolva!
2021.05.05. 12:30
null
Wladár Sándor négy arannyal már elégedett lenne az Eb-n (Fotó: Földi Imre)
A 2018-as glasgow-i,  négy aranyérmet hozó szereplés megismétlésével már elégedett lenne a hazai rendezésű Európa-bajnokságon Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke.

 

A MÚSZ vezetője erről szerdán beszélt az M4 Sport Sporthíradójában, ugyanakkor hozzátette, az ellenfelek állapotáról szinte semmit sem lehet tudni, hiszen a tavaly nyári, Margitszigeten rendezett Négy Nemzet viadal óta gyakorlatilag nem volt jelentős nemzetközi verseny.

A magyar úszókkal kapcsolatban az olimpiai bajnok sportvezető megjegyezte, jelenleg edzőtáborban készülnek és ugyan nem csúcsformában versenyeznek majd a Duna Arénában, de az ott elért időeredmények mindenképpen kiindulópontot adhatnak a tokiói olimpiára.

Wladár Sándor külön kitért Cseh Lászlóra, aki a márciusi országos bajnokságot követően nem kapta meg Sós Csaba szövetségi kapitánytól az olimpiai védettséget, így az Eb-n kellene kiharcolnia ötödik ötkarikás részvételét. A MÚSZ elnöke megjegyezte, bízik a 35 éves klasszisban.

A vizes Európa-bajnokság hétfőn rajtol, az első héten a szinkronúszók, a műugrók és a nyílt vízi úszók küzdelmeit bonyolítják le, majd május 17-től következnek az úszók. Wladár Sándor elmondta, hogy a zárt kapus, buborék rendszerben sorra kerülő eseményen 51 ország 2500 versenyzője és a közreműködőkkel együtt nagyjából összesen 4000 személy vesz részt. A koronavírus-járvány miatt kidolgozott protokoll alapján a Magyarországra érkezőknek egy negatív PCR-teszttel kell rendelkezniük, majd a szállodába érkezésekor is átesnek egy vizsgálaton, s ezt követően 3-5 naponta tesztelik őket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik