Úszás: visszavonult az olimpiai bajnok Steffen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.27. 13:56
Befejezte úszópályafutását a németek olimpiai bajnoka, Britta Steffen, aki így nemcsak a 2016-os riói játékokon, hanem már Berlinben, a jövő évi, hazai rendezésű Európa-bajnokságon sem indul. A 29 éves versenyző pénteken jelentette be döntését visszavonulásáról.

Steffen, aki világcsúcstartó is volt, 2008-ban ért karrierje csúcsára, amikor a pekingi ötkarikás játékokon aranyérmet szerzett női 50 és 100 méter gyorson egyaránt. Előtte, a 2006-os budapesti Európa-bajnokságon négyszer is a dobogó tetejére állhatott, 2009-ben pedig világbajnok lett szintúgy mindkét sprintszámban. Amellett a német váltókkal is több medált nyert a világversenyeken, s 2012-ben is kontinenselsőségre volt képes 50 m gyorson.

Az 50 méteres medencében aratott sikerein túl rövid pályán is igen eredményes volt, még tavaly is vb-aranyhoz jutott a 100 méteres gyorsúszásban. Az idei, barcelonai normál medencés világbajnokságon viszont már nem szerzett érmet, nyilván ez is közrejátszott visszavonulásában.
A világ legjobbjai közé tartoztam, de már nincs motivációm a folytatásra, újabb három évi kemény felkészülésre – mondta Steffen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik