Hihetetlen szervezési hiba, több úszó is megsérült a versenyen

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.28. 09:48
Rossz helyre feszítették ki a zászlókat
Ritkán látott hibáknak lehetett tanúja a közönség Japán egyik legjelentősebb úszóversenyén, a Kitadzsima Koszuke-kupán.

A Kitadzsima Koszukéról elnevezett úszókupán a női 400 méteres vegyesúszásban hatalmas szervezői hiba történt. A fordulót jelző zászlókat rosszul tűzték ki a versenyzőknek, akik közül többen emiatt a falnak csapódtak.

A pillangóúszás még rendben lement, a hátúszásnál kezdődtek a problémák, amikor úgy tűnt, hogy minden egyes versenyző rosszul számolja ki a fordulót. Mint kiderült, ez a tájékozódást jelző zászlóknak volt köszönhető, amiket a megszokott öt méter helyett tévedésből két és fél méterre tettek fel.

„A futam előtt senki nem vette észre a hibát, csak akkor, amikor egymás után csapódtak a falnak a versenyzők. Amennyire tudom, ilyen korábban sosem fordult elő” – ismerte el a szervezők hibáját az esemény főbírója, Avai Takinori.

A futamot végül érvénytelenítették, és másnapra tűzték ki a pótlást, de azon több úszó sem vehetett részt az elszenvedett sérülések miatt.

A megismételt futamot Kobori Naka nyerte meg, aki rövid pályán vb-bronzérmet szerzett korábban.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

„Az ügynek nincs még vége!” – Kenderesi Tamás ügyvédje nyilatkozott a Nemzeti Sportnak

Úszás
17 órája

A Svájci Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a Kenderesit elmarasztaló CAS-döntést

Úszás
2025.10.20. 14:00

Úszás: Kós Hubert a westmonti vk-n országos csúccsal nyerte a 100 hátat

Úszás
2025.10.20. 06:51

Úszás: két magyar győzelem és két világcsúcs a westmonti vk-viadalon

Úszás
2025.10.19. 07:25

Úszás: a GYÚSE az utánpótlás egyik legeredményesebbje

Utánpótlássport
2025.10.18. 09:02

Úszás: Kós Hubert tovább javította a magyar csúcsot 100 vegyesen

Úszás
2025.10.18. 07:10

Kós Hubert bemutatta, hogyan kell tökéletes technikával úszni – videó

Úszás
2025.10.16. 16:05

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33
Ezek is érdekelhetik