Jövő héten újra versenyez Szun Jang, háromszoros olimpiai bajnok kínai úszó

Vágólapra másolva!
2024.08.21. 13:39
Szun Jang jövő héten újra versenyez (Fotó: Getty Images)
Jövő héten újra medencébe ugrik egy versenyen Szun Jang, a kínaiak háromszoros olimpiai bajnok úszója, akinek tavasszal járt le a több mint négyéves eltiltása.

A 32 éves sportoló a Hofejben sorra kerülő kínai nyári bajnokságon képviseli majd otthonát, Csöcsiang tartományt. Kínában ez a viadal a második legnagyobb presztízzsel bíró úszóverseny az országos bajnokság után.

Az 1500 méter gyors világcsúcstartója 4 évet és 3 hónapot hagyott ki. A doppingügye még 2018 szeptemberében indult, amikor szerették volna ellenőrizni, de utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek. A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (World Aquatics) eltiltását akkor azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni.

Szun ezt követően a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon még elindult, de 2020 februárjában végül ítélet született vele szemben – először nyolc év volt a büntetése, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) végül mérsékelte azt.

Szun az olimpiai válogatón még nem indulhatott el, így nem volt esélye bekerülni a párizsi játékokon szerepelt kínai csapatba. A francia fővárosban aztán 1500 méter gyorson az amerikai Bobby Finke megdöntötte Szun Jang 2012-es londoni világcsúcsát, ebben a döntőben Betlehem Dávid óriási országos csúccsal negyedik lett.

 

Legfrissebb hírek

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
15 órája

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Pozitív doppingtesztet adott a Frankfurt Marathon kétszeres bajnoka

Atlétika
2025.02.24. 16:38

„Egy pályafutásnak gyakorlatilag vége, anélkül, hogy ítélet lenne” – Borbély Zoltán Kenderesi Tamás ügyéről

Úszás
2025.02.24. 13:40

Döntés helyett újabb 3000 svájci frankot követel Kenderesi Tamáséktól a CAS – ítélet még mindig nincs

Úszás
2025.02.20. 09:13

Sinner: Felelős vagyok a csapatomért

Tenisz
2025.02.17. 09:33

Felmentették a doppingügy miatt eltiltott korábbi szegedi kézilabdázót

Kézilabda
2025.02.15. 17:30

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39
Ezek is érdekelhetik