Olasz Anna: A sírást meghagyom Kapás Boginak

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 19:25
Fotó: Dömötör Csaba
A dohai világbajnokságra nem kvalifikálta magát, így a kvótáért nem is úszhatott, vagyis nem a párizsi olimpiával, hanem a szerdától szombatig tartó belgrádi Eb-vel zárul le a nemzetközi pályafutása a szegediek világbajnoki ezüstérmesének.


– Ez is eljött: bár sokkal inkább vidámnak ismertük meg az elmúlt években, nem lenne meglepő, ha azért a sírás is kerülgetné, hiszen ez az Európa-bajnokság lesz pályafutása utolsó nagy versenye.
– Hogy Kapás Boglárka nagyon jó barátnőm, sokan tudják, a sírós részt ő már lefoglalta, én maradok a mosolygásnál – válaszolta Olasz Anna, akinek Kapáshoz hasonlóan az idei az utolsó éve, ám mert nem szerzett kvótát az olimpiára, a szerdán rajtoló belgrádi Eb-n búcsúzik. – Azt azért bevallom, hogy az elmúlt egy hét nehezebb volt, mint a korábbiak, de biztosan azért, mert egyfelől közeledik a verseny, másfelől sokan megkérdezték, hogyan viselem ezt a helyzetet.

– Most a nehezebb vagy akkor, amikor kimondta, hogy a kontinensviadalon búcsúzik?
– Azt kimondani, hogy az Európa-bajnokság lesz az utolsó fellépésem, azért nem volt nehéz, mert eleve úgy terveztem, hogy az idei lesz az utolsó szezonom. De az Eb-vel csak a nagy versenyektől búcsúzom, hiszen két hét múlva Szegeden lesz a nyílt vízi országos bajnokság, és őszre is van már két meghívásom nemzetközi viadalra. Vagyis Belgrádban nem úgy veszem le a sapkámat és a szemüvegemet, hogy azokat el is zárom egy szekrénybe.

– Mennyire volt téma a visszavonulása az elmúlt hónapokban edzőjével, Gellért Gáborral?
– Olyan nem volt, hogy csak emiatt leültünk beszélgetni, ám az edzéseken többször felvetődött. Talán azért sem hozta külön szóba a témát az edzőm, mert egyáltalán nem aggódik az úszás utáni életem miatt. A terveim ugyanis régóta megvannak.

– Elárul azokból valamit?
– Nem titok, hogy szeretnék a sportban maradni, és már nagyon várom az úszás utáni életet is, de leginkább azt, hogy végre hosszan pihenhessek, feltöltődhessek. Erre vagy valami hasonlóra az elmúlt huszonöt évben nem volt alkalmam.

– Hogy mit csinál a visszavonulása után, szépen kialakul, kivált, hogy tervei is vannak ennek kapcsán – na de milyen célokkal vág neki a belgrádi Európa-bajnokságnak?
– Ezek a célok az elmúlt két hónapban többször is megváltoztak, hiszen életem legbalszerencsésebb felkészülése van mögöttem. Először március elején leestem a lépcsőről, és megsérült a bokaszalagom – az áprilisi medencés bajnokságon ugrottam először fejest… Aztán átestem egy háromhetes antibiotikum-kúrán, s bár mondogatták, hogy próbáljak meg pihenni, mert akkor talán hamarabb túl leszek a betegségem, azt válaszoltam, hogy nemigen van időm erre.

– Mentálisan hogy viselte, hogy éppen az utolsó hónapokban éri ennyi baj?
– Nem mondom, hogy nem telt be nálam a pohár, hogy nem éreztem azt, szerencsétlen vagyok, de olyankor mindig arra gondoltam, milyen jó, hogy nem a tokiói olimpia vagy a hazai rendezésű világbajnokságok előtt jártam így.

– Lehet, hogy a teste is jelez, köszönöm, ennyi elég volt az úszásból.
– Na igen, ez nekem is eszembe jutott, s minden bizonnyal itt is keresendő az igazság.

–  A célok mindig fontosak, de ezúttal talán még inkább az, hogy élvezze ezt az Eb-t. Tud egyáltalán Olasz Anna „örömúszni”?
– Szerintem tud. Ráadásul a versenyeket, a nyílt vízi úszás közegét mindig is szerettem – azért a maximalizmusom nem hagyott alább, hiszen ahogy mondtam, a betegségem idején is edzettem, és Belgrádban is szeretném kihozni magamból a legtöbbet. Mint pályafutásom során mindig. De azt azért már én is kezdem felfogni, hogy vannak fontosabb dolgok az úszásnál. Például az egészségem. Azt kimondani, hogy az Európa-bajnokság lesz az utolsó fellépésem, azért nem volt nehéz, mert eleve úgy terveztem, hogy az idei lesz az utolsó szezonom.

 Június 12., szerda
Női 10 km (Fábián Bettina, Szimcsák Mira, Olasz Anna), 9; férfi 10 km (Betlehem Dávid, Gálicz Péter, Rasovszky Kristóf), 12

Június 13., csütörtök
Férfi 5 km (Betlehem Dávid, Hambardzumyan Arshak, Rasovszky Kristóf), 9; női 5 km (Fábián Bettina, Szimcsák Mira), 12

Június 14., péntek
Férfi 25 km (Gálicz Péter), női 25 km (Balogh Vivien), 9

Június 15., szombat
Csapatverseny (Magyarország), 9

program

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik