Olasz Anna: A sírást meghagyom Kapás Boginak

– Ez is eljött: bár sokkal inkább vidámnak ismertük meg az elmúlt években, nem lenne meglepő, ha azért a sírás is kerülgetné, hiszen ez az Európa-bajnokság lesz pályafutása utolsó nagy versenye.
– Hogy Kapás Boglárka nagyon jó barátnőm, sokan tudják, a sírós részt ő már lefoglalta, én maradok a mosolygásnál – válaszolta Olasz Anna, akinek Kapáshoz hasonlóan az idei az utolsó éve, ám mert nem szerzett kvótát az olimpiára, a szerdán rajtoló belgrádi Eb-n búcsúzik. – Azt azért bevallom, hogy az elmúlt egy hét nehezebb volt, mint a korábbiak, de biztosan azért, mert egyfelől közeledik a verseny, másfelől sokan megkérdezték, hogyan viselem ezt a helyzetet.

– Most a nehezebb vagy akkor, amikor kimondta, hogy a kontinensviadalon búcsúzik?
– Azt kimondani, hogy az Európa-bajnokság lesz az utolsó fellépésem, azért nem volt nehéz, mert eleve úgy terveztem, hogy az idei lesz az utolsó szezonom. De az Eb-vel csak a nagy versenyektől búcsúzom, hiszen két hét múlva Szegeden lesz a nyílt vízi országos bajnokság, és őszre is van már két meghívásom nemzetközi viadalra. Vagyis Belgrádban nem úgy veszem le a sapkámat és a szemüvegemet, hogy azokat el is zárom egy szekrénybe.

– Mennyire volt téma a visszavonulása az elmúlt hónapokban edzőjével, Gellért Gáborral?
– Olyan nem volt, hogy csak emiatt leültünk beszélgetni, ám az edzéseken többször felvetődött. Talán azért sem hozta külön szóba a témát az edzőm, mert egyáltalán nem aggódik az úszás utáni életem miatt. A terveim ugyanis régóta megvannak.

– Elárul azokból valamit?
– Nem titok, hogy szeretnék a sportban maradni, és már nagyon várom az úszás utáni életet is, de leginkább azt, hogy végre hosszan pihenhessek, feltöltődhessek. Erre vagy valami hasonlóra az elmúlt huszonöt évben nem volt alkalmam.

– Hogy mit csinál a visszavonulása után, szépen kialakul, kivált, hogy tervei is vannak ennek kapcsán – na de milyen célokkal vág neki a belgrádi Európa-bajnokságnak?
– Ezek a célok az elmúlt két hónapban többször is megváltoztak, hiszen életem legbalszerencsésebb felkészülése van mögöttem. Először március elején leestem a lépcsőről, és megsérült a bokaszalagom – az áprilisi medencés bajnokságon ugrottam először fejest… Aztán átestem egy háromhetes antibiotikum-kúrán, s bár mondogatták, hogy próbáljak meg pihenni, mert akkor talán hamarabb túl leszek a betegségem, azt válaszoltam, hogy nemigen van időm erre.

– Mentálisan hogy viselte, hogy éppen az utolsó hónapokban éri ennyi baj?
– Nem mondom, hogy nem telt be nálam a pohár, hogy nem éreztem azt, szerencsétlen vagyok, de olyankor mindig arra gondoltam, milyen jó, hogy nem a tokiói olimpia vagy a hazai rendezésű világbajnokságok előtt jártam így.

– Lehet, hogy a teste is jelez, köszönöm, ennyi elég volt az úszásból.
– Na igen, ez nekem is eszembe jutott, s minden bizonnyal itt is keresendő az igazság.

–  A célok mindig fontosak, de ezúttal talán még inkább az, hogy élvezze ezt az Eb-t. Tud egyáltalán Olasz Anna „örömúszni”?
– Szerintem tud. Ráadásul a versenyeket, a nyílt vízi úszás közegét mindig is szerettem – azért a maximalizmusom nem hagyott alább, hiszen ahogy mondtam, a betegségem idején is edzettem, és Belgrádban is szeretném kihozni magamból a legtöbbet. Mint pályafutásom során mindig. De azt azért már én is kezdem felfogni, hogy vannak fontosabb dolgok az úszásnál. Például az egészségem. Azt kimondani, hogy az Európa-bajnokság lesz az utolsó fellépésem, azért nem volt nehéz, mert eleve úgy terveztem, hogy az idei lesz az utolsó szezonom.