Nyílt vízi úszás: Fábián Bettina ötödik 10 km-en az Eb-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.06.12. 11:22
Fábián Bettina ötödik lett 10 km-en (Fotó: MTI/Derencsényi István)
Fábián Bettina ötödik lett 10 km-en a belgrádi kontinensviadalon, Szimcsák Mira a hetedik, Olasz Anna a 18. helyen ért célba.

Olasz Anna utolsó tánc jegyében vágott neki a belgrádi Európa-bajnokság 10 kilométeres távjának szerdán délelőtt, Fábián Bettina Párizsra hangolt, míg Szimcsák Mira a „minél több tapasztalatszerzés a felnőttek között” mottó alatt rajtolt.

Mind a három magyar a középmezőnyben haladt a tízezer méter során végig, aztán a hajrában – ahogy azt vártuk is – feltűnt a színen, pontosabban az élmezőny közelében Fábián Bettina. Kár, hogy párizsi olimpikonunk az utolsó fordulónál kívülre került, hiszen míg a férfiak között ilyenkor a belső íven haladót „felkenik” a bójára, Fábián nagyon illedelmesen tempózott tovább, s nem bántotta spanyol ellenfelét.

Fábián Bettina az ötödik helyen ért célba, és hatalmasat hajrázott Szimcsák Mira is, általános meglepetést keltve odaért a hetedik pozícióba – Olasz Anna a 10 km-es búcsúján a 18. lett.

„Az elején próbáltam iramot diktálni, de aztán láttam, hogy itt nem lesz szakadás, hiszen mindenki edzésből jött, úgyhogy visszafogtam magam. Az utolsó előtti kör sokat kivett belőlem, nagyon lemaradtam, sokat dolgoztam azért, hogy visszajöjjek az elejére. Edzésből érkeztünk Belgrádba, ennyire volt elég ilyen állapotban ez a hajrá” – nyilatkozta Fábián Bettina az M4 Sportnak.

Szimcsák Mira nagyot hajrázva lett hetedik (Fotó: MTI/Derencsényi István)

Az volt a tervem, hogy helyezkedjek végig jól, az első négy körben ússzak erősen, de úgy, hogy maradjon erőm az utolsóra is – mondta el Szimcsák Mira.Az nyilvánvaló, hogy februárban a dohai világbajnokságon csalódott voltam, hogy nem szereztem meg az olimpiai kvótát, de már feldolgoztam, ezzel az eredménnyel pedig elégedett vagyok.”

Olasz Anna is értékelt a tízezer méteres viadal után: „Végig szenvedős volt ez az úszás, már kedden sem éreztem túl jól magam, lehet, hogy most jött ki sok betegeskedés, ennek ellenére megpróbáltam kihozni magamból a legtöbbet. Sajnálom, hogy így sikerült, mert azért ennél jobb vagyok, s ezt meg is mutattam az elmúlt években. Ezúttal igyekeztem a rutinra támaszkodni, próbáltam a bolyban maradni, de esélytelen volt, hogy az iramváltásba bele tudjak szólni. Nem volt igazán méltó ez az úszás az eddigi karrieremhez, ám az eddig elért eredményeimet mindez nem teszi semmissé.”

VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
10 km. Nők
Európa-bajnok: Leonie Beck (Németország) 2:00:54.8
2. Barbara Pozzobon (Olaszország) 2:00:54.9
3. Giulia Gabrielleschi (Olaszország) 2:00:58.5

5. Fábián Bettina (Magyarország) 2:01:03.9

7. Szimcsák Mira (Magyarország) 2:01:14.0

18. Olasz Anna (Magyarország) 2:03:31.2

Olasz Anna utolsó Európa-bajnokságán szállt vízbe (Fotó: MTI/Derencsényi István)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik