Az arizonai edzőtáborban, nem sokkal a 2012-es londoni olimpia előtt nagy csapás érte az úszók népes családját. A zuhany alatt ugyanis holtan találtak rá a norvég Alexander Dale Oenre, aki a kimelkedő mellúszók közé tartozott. A legerősebb száma a 100 méter volt, 2008-ban Pekingben olimpiai ezüstérmet szerzett, 2011-ben pedig világbajnok lett Sanghajban.
Az élet viszont ment tovább, olyannyira, hogy Gyurta Dániel, aki barátja volt Dale Oennek, remekelt Londonban. A 200 méteres mellúszás döntőjében is favoritként ugorhatott vízbe, az első ötvenen úgy tűnt, hogy Kitadzsima Koszuke jelentheti a legnagyobb veszélyt rá. A japán igencsak jól kezdett, a világcsúcs részidején belül érintette a falat az első hossz végén, mögötte Gyurta érkezett nyugodt tempóban a második helyen. Sőt a táv felénél is ugyanez volt a sorrend, és még mindig a világcsúcsot szimbolizáló vonal előtt.
Gyurta a harmadik hosszon váltott tempót, és 150 méterhez érve már ő haladt az élen, ráadásul 33 századdal a világcsúcson belül. Az előny nagy volt, mégis az utolsó méterek körömrágósra sikerültek, mert a brit Michael Jamieson vészesen közelebb lopta magát. A falat viszont Gyurta érte el először, olyan idővel, amilyent soha korábban senki sem ért el 200 mellen. Olimpiai bajnoki cím, világcsúcs, a magyar úszó a világ tetején.
De a siker mellett nem feledkezett meg barátjáról és a családjáról. Már Londonban felajánlotta, végül 2013 januárjában egy jótékonysági esten kerített sort arra, hogy londoni érmének másolatát átadja Dale Oen bátyjának. „Alexander nagyszerű ember volt. Biztos vagyok benne, hogy aranyérmet nyert volna az olimpián, így ez az érem azt az eredményt jelképezi, amit nem érhetett el a tragikus halála miatt” – mondta Gyurta Dániel, aki norvégul írt beszédet az eseményre, és azt olvasta fel.
A történet egyszerre végtelenül tragikus és megható. Gyurta felajánlása, gesztusa valóban szívből jött, amiért később fair play díjat kapott – erről azonban bármikor lemondott volna a barátjáért.