Úszás: Egy érzékeny klasszis – Rózsa Norbert 50 esztendős

„Az egyik legnagyobb tehetség, akivel valaha foglalkoztam, de még csiszolatlan. Ettől függetlenül már a világbajnokságon is érmet nyerhet, hiszen kiválóak a versenyzői adottságai, mindig felnő a nagy feladathoz” – látott a jövőbe Széchy Tamás 1990 decemberében Rózsa Norbertről szólva. Aki csak a perthi világbajnokság kiküldetési szintjét akarta megúszni 100 mellen az országos bajnokságon, aztán mindössze 45 századdal maradt el a világcsúcstól.

Átmenetileg, mert januárban már világrekorddal (1:01.45) lett aranyérmes a vb-n, a tudósítás szerint úgy úszva, „mintha Dombóváron egy jelentéktelen edzésen vett volna részt”. Kétségtelen, nyugtalanságnak nyoma sem látszott rajta, pedig nehéz esztendőkön volt túl. Tizenöt éves volt, amikor a fővárosba, Széchy Tamáshoz került, nevelőedzői, Kecskés Andrea és Fehérvári Róbert ajánlották be az úszópápának, félve attól, hogy a dombóvári mostoha körülmények között elveszik.

Nem volt könnyű dolga az ifjúnak, hiszen korábban csak a harmadát úszta, mint Darnyi Tamással és a többiekkel, nem csoda, hogy többször megfordult a fejében, összecsomagol és hazamegy. Aztán maradt, s karrierje egyre inkább kiteljesedett. A világbajnokság évében (1991) még nyert egy Európa-bajnokságot is 100 méteren Athénban, világcsúcsot (1:01.29) úszva az előfutamban, s máris esélyes lett a barcelonai olimpiára (1992).

Ahol mindkét számában ezüstérmes lett. Csalódás? Megítélés kérdése, hiszen százon a hozzáértők szerint addig taktikáztak a másik magyar indulóval, Güttler Károllyal, amíg Güttler nem jutott döntőbe, neki meg a 8-as pálya maradt. Ahonnan nem láthatta jól a győztes amerikai Nelson Diebelt, s 18 századdal kikapott tőle. Kétszázon Nagy József tanítványát, Mike Barrowmant nem érhette utol, de a brit Nick Gillin­ghamet parádés benyúlással megelőzve lett második. Aztán a sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy „Nagyon boldog vagyok...” Majd némi szünet után hozzátette: „Az időmmel...” Az Európa-rekorddal.

Viharos időszaka volt ez a magyar úszásnak. A csapból is a volt menedzser, Zemplényi György üzelmei folytak, Rózsát méltatlanul keverték bele az ügybe. Hogy megviselte, természetes, megjárta Ausztráliát is, ám maradjunk a sikerek ösvényén. A római világbajnokságon (1994) mindkét távon aranyéremmel zárt. Széchy Tamás akkor így beszélt: „Vannak olyan úszók, akik tudnak győzni, vannak, akik nem. Nagyon sok minden kell ehhez, például tehetség, nagyon kemény edzések. Rózsában mindkettő megvan, és nyerő típus.”

Aztán jött Atlanta (1996) s az olimpiai bajnoki cím. Százon nagyon nem ment neki (14. hely), kétszázon viszont nyert, Güttler Károly előtt. Hogy érzékeny ifjú, kiderült a nyilatkozatából: „Pszichikai­lag megzavart néhány otthonról érkező hír, amelyeket most nem akarok részletezni. Ez kétségtelenül befolyásolta a teljesítményemet. De amint az előbb is mondtam, igyekeztem talpra állni, és Tamás bácsi segítségével sikerült is.”

Sydneyben még rajthoz állt kétszázon, talán nem kellett volna, hiszen nem került be a döntőbe, utána megjárta az öngyilkossági kísérlettel fűszerezett poklot és a mennyet, hiszen talpra állt. Visszahúzódó, interjúra nem vállalkozik, de az úszószövetség, pontosabban Wladár Sándor elnök és az Olimpiai Bajnokok Testületének hívására igent mondott: „Ha egy olimpiai bajnoktársam felkér egy ilyen feladatra, nem lehet nemet mondani, ezért még csak fel sem vetődött bennem, hogy ne mondjak igent.”

Azt pedig a londoni olimpia (2012) 200 méteres bajnokától, Gyurta Dánieltől teszem hozzá, hogy: „Az első években Rózsa Norbert volt számomra az etalon.”

Megértjük.